Rendhagyó felállással kezdte a Forma-1-es Osztrák Nagydíj hétvégéjét a McLaren, ugyanis Lando Norris kispadozott a pénteki első szabadedzésen. Erre a szabályok miatt volt szükség, amik előírják a csapatoknak, hogy minden évben mindkét autójukat legalább kétszer át kell engedniük olyan versenyzőknek, akiknek legfeljebb két versenynyi F1-es tapasztalatuk van.

Oscar Piastri mellett így a csapat frissen felfedezett tehetsége, Alex Dunne gördült pályára a nyitóedzésen. Kellemes meglepetést okozott azzal, hogy a negyedik leggyorsabb időt autózta a 60 perces gyakorláson, ráadásul alig hét századmásodperccel maradt el a világbajnoki éllovas ausztráltól. Munkájával a csapat is kifejezetten elégedett volt.

F1: Lenyűgözte a McLarent az újonc 1

Alex Dunne és az édesapja, Noel Dunne. (Fotó: Mark Sutton/Formula 1/Getty Images)

„Alex nemcsak meglehetősen szorgalmas, de lenyűgöző is volt” – dicsérte az ír ifjoncot Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke. „Lehetősége volt rá, hogy megmutassa, milyen tempóra képes, és nem meglepő módon gyors pilóta. Ezzel együtt óvatosan kell kezelnünk a köridőket, hiszen ő később futotta a sajátját, amikor már kevesebb üzemanyag volt az autójában.”

„Mindazonáltal biztatónak és lenyűgözőnek tartom Alexet, és úgy gondolom, jó edzést zárt vele a McLaren” – tette hozzá a Sky Sports F1-nek nyilatkozva.

Valóra vált egy kisfiú álma

Dunne-nak nem volt teljesen ismeretlen az F1-es technika, tekintve, hogy a McLaren korábbi autóival a zandvoorti és az austini pályán is tesztelt már. A Forma-2-es listavezető nem győzött hálálkodni a lehetőségért.

Szeretnék köszönetet mondani, amiért valóra váltottátok egy kisfiú álmát. Ez életem legszebb napja. Köszönöm mindenkinek, aki ezt lehetővé tette, és köszönöm Landónak is, hogy rám bízta az autóját. Sokat jelent ez nekem

– mondta még az edzés közben a csapatnak.

„Nem volt rossz a kör. Nem voltak már a legfrissebbek a lágy gumik, úgyhogy sok pozitívumot magunkkal vihetünk” – értékelt első F1-es szabadedzése után a 19 éves ifjonc. „Természetesen, ha újra autóba ülhetnék, egyre gyorsabb lennék. Jól össze tudtam rakni a kört, és a korábbi tudást felhasználva hoztam ki a legtöbbet abból, amit meg kellett tanulnom.”

F1: Lenyűgözte a McLarent az újonc 2

Első F1-es szabadedzését a negyedik helyen zárta a McLaren pártfogoltja. (Fotó: Mark Sutton/Formula 1/Getty Images)

„Rengeteget segített a csapat a felkészülésben, ami nagyban megkönnyítette a dolgomat” – jegyezte meg az ír.

„Függetlenül a teljesítménytől és a tempótól, annak is örülök, hogy összességében egy tiszta edzést tudhatunk magunk mögött. Nem volt baleset, és nem is voltam útban senkinek. Mindent kipróbáltunk, amit akartunk, és minden simán, a tervek szerint ment. Nagyon elégedett voltam.”