A 2025-ös Kanadai Nagydíjon bekövetkezett, amit a McLaren részéről már korábban megjósoltak: a bajnokság első két helyén álló versenyzőik – ironikus módon nem a futamgyőzelemért, hanem mindössze egy 4. helyért csatázva – összeütköztek.

A montreali futam hajrájában Lando Norris igyekezett megelőzni Oscar Piastrit, aki keményen védekezett, a 67. kör kezdetén pedig az angol a célegyenesben hátulról érintette a másik papaja autót, amitől a bokszutcafalnak csapódott, és azonnal kiesett. Piastri folytatni tudta, a 4. lett.

Norris már a rádión magára vállalt az incidenst, majd a paddockban sietett is bocsánatot kérni a csapattársától. A médiának így nyilatkozott:

„Csakis én vagyok a hibás, bocsánatot kérek a csapattól és Oscartól is, amiért hülyeséggel próbálkoztam!”

„Egyszerűen azt hittem, Oscar majd jobbra mozdul még. Nem mintha elvártam volna, hogy helyet hagyjon, tényleg csak elszámítottam a helyzetet. Én hibáztam. Csatáztunk, ami rendben van – a hajtűvel nem volt gond, de ez butaság volt.”

Piastri így kommentált a történteket:

„A 10-es kanyarban jól bevetődött, de a sikánig tartottam magam, addig kemény, de tiszta küzdelem volt. Még nem láttam a felvételeket, de nem hiszem, hogy bármi szándékosság lett volna az ütközésben, egyszerűen szerencsétlenül jött ki a dolog.”

Norris bocsánatkérése

A csapatfőnök Andrea Stella azt mondta, alaposan áttekintik majd a történteket:

„Sosem szeretünk McLarent érintő balesetet látni, azt pedig még annyira sem, hogy a két McLaren ér össze. Ezt mindenképp ki kell értékelnünk, ugyanis egyértelmű az irányelv. Ugyanakkor az incidens egyszerűen rossz helyzetfelmérésből fakadt, Lando elmérte a távolságot. Hadd szögezzem el, hogy nem volt szándékosság. Lando azonnal magára vállalta a felelősséget, amit értékelünk, persze így is beszélnünk kell majd az esetről. Az irányelvek eddig is tiszták voltak, a pilóták pedig tanulnak majd ebből is, aztán mehet tovább a verseny.”

Norris a kieséssel nullázott, míg Piastri 198 pontig jutott, az angol így 10 helyett immár 22 pont hátrányban van a bajnoki éllovas csapattársával szemben.