2026-ban új aerodinamikai koncepcióval és új erőforrásokkal újul meg a Forma-1, emellett két csapat is belép: egyrészt az alapoktól felépített Cadillac, másrészt a Saubert teljesen a gyári alakulatává tevő Audi.
Utóbbinál megvan a hinwili bázis, a biztos anyagi háttér, valamint az F1-es tapasztalat is – a versenycsapatot a Red Bulltól érkezett, ezen a téren igen sokat látott Jonathan Wheatley, az egész projektet a korábbi Ferrari-főnök, Mattia Binotto irányítja ‒, de így sem lesz könnyű dolguk.
Az Audi ugyan jó ideje dolgozik a jövő évtől a belső égésű motorra és az elektromos komponensekre 50-50%-ban támaszkodó, 100%-ban szintetikus üzemanyagot használó erőforrásán, de a monacói hétvégén Binotto arra utalt, hogy az első egy-két évükben hátrányban lehetnek majd.
„Az erőforrások gyártása – és jól ismerem a területet, hiszen korábban én is motormérnök voltam – sokkal összetettebb, bonyolultabb, mint ahogy a versenyeket nézve gondolnák az emberek” – mondta a Motorsport.com-nak.
„Most pedig valami egészen fejlett, előzmény nélküli szintre lépünk, azaz még komolyabb kihívások várnak ránk, még ha az alapot most is a belső égésű motor jelenti. Az egész erőforrás-kultúrát kell átállítanunk, ami nem lesz könnyű. Mi önmagunkra koncentrálunk, és azzal is tisztában vagyunk, hogy 2026-ban nem leszünk az élen. Nem a miénk lesz a legjobb erőforrás, ugyanakkor meggyőződésem, hogy a jó úton indultunk el.”
Bár az Audi számára előnyt jelenthet, hogy a Volkswagen-csoporton belüli márkatársa, a Porsche jó ideje komolyan foglalkozik a szintetikus üzemanyagokkal, Binotto úgy véli, valószínűleg ugyanaz a gyártó kezd majd legjobban, mint a legutóbbi, 2014-es motorformula-változásnál:
„Hallottam szóbeszédeket. 2014-ben, amikor a hibrid komponens bekerült az erőforrásokba, a bajnokság a motorokról szólt. A Mercedesnél beletaláltak. Most ugyanez ismétlődhet, akik pedig lemaradtak, igyekeznek majd felzárkózni” – jegyezte meg.


