Az idei Forma-1-es Monacói Nagydíj nagy újítása a kötelező két kiállás volt. Ez semmit nem változtatott az élmezőny versenyén, a középmezőnyben azonban érdekes stratégiák bontakoztak ki. Lévén, hogy lehetetlen előzni a hercegség pályáján, a csapatok ezt kihasználva annyira visszafoghatták mások tempóját, hogy azzal legalább egyik pilótájuk malmára hajthatták a vizet.
Ezt a Racing Bulls és a Williams lépték meg, utóbbi ráadásul duplán is. Először Carlos Sainz vált mozgó úttorlasszá, majd amikor Alexander Albon letudta a két gumicseréjét, ő blokkolta a mezőnyt, Sainzot segítve. Ezzel leginkább a Mercedesekkel szúrtak ki, akik így végig kényszerűen lassan haladtak, és pontot sem szereztek.
A helyzetnek még a Williamsnél sem örültek. “Két-három másodperccel lassabban mentünk, mint amit az autó tud. Ez a verseny manipulálása” – fogalmazott Sainz, hozzátéve, hogy a múltban ezt súlyosan büntették. “Végső soron nem ütköztünk, de olyan lassan vezettünk, hogy azzal a futamot manipuláltuk.”
A futam során a Mercedes és a Williams csapatfőnöke kommunikáltak is egymással. Erről Toto Wolff számolt be a leintés után, amikor elárulta, hogy James Vowles üzenetben kért tőle elnézést a történtek miatt. “Sajnálom, nem volt más választásunk. Erre azt írtam: tudom” – mondta Wolff. “Jamesszel jóban vagyok, és nem akarok a pártfogójának tűnni, de jól dolgozik” – utalt a korábbi Mercedes-alkalmazottra az osztrák.
Albon is rendezte a számlát az őt még egy büntetés tudatában is megelőző Russell-lel. Ez szó szerint így történt, ugyanis a brit vasárnap esti vacsoráját a thai pilóta állta.

