Délután 17 órakor az imolai Enzo e Dino Ferrari pályán megkezdődött a 2025-ös Forma-1-es Emilia-romagnai Nagydíj második szabadedzése. Újra csak derült, tavaszias idő fogadta a versenyzőket, 20 Celsius-fokos levegő- és 38 fokos aszfalthőmérséklet mellett indult a 60 perces gyakorlás.

A bokszutcai lámpa zöldre váltásakor elsőként a haasos Oliver Bearman hajtott ki, de az Alpine-ok is követték – a Jack Doohant váltó Franco Colapinto második edzésének vágott neki a francia csapattal.

Az első gyakorlással ellentétben a túlnyomó többség a közepes keverékű, sárga jelölésű Pirelliken kezdett.

A már említett Colapintónak sikerült a mezőny korelnökét, Fernando Alonsót felbosszantania, amikor a gyors körön lévő spanyol előtt toporgott egy féktávon. „Hát, majdnem ütköztem!” – morgott a rádión a kétszeres világbajnok.

10 perc után a Williams párosa, Carlos Sainz és Alex Albon volt a leggyorsabb, mögöttük a bajnoki éllovas Oscar Piastri, a ferraris Charles Leclerc, az alpine-os Pierre Gasly, a mercedeses George Russell, a Red Bull-osok, Max Verstappen és Cunoda Juki, valamint Lewis Hamilton sorakozott a top 10-ben.

Szűk 20 perc után Russell felvette a lágy Pirelliket, azokon az élre is ugrott. 5 perccel később már a Red Bull-osok is a pirosakon futottak kört, de sem Verstappen, sem Isack Hadjar, sem Cunoda Juki nem bírt Russell-lel. A mclarenes Lando Norris ugyanakkor háromtizedet adott honfitársának, Piastri pedig tovább 25 ezredet faragott csapattársa idejéből. Gasly is igen gyors volt (3.).

A Ferrarinál Hamilton és Leclerc is keservesen panaszkodott a fékekre a rádión.

A lágy gumis időmérős szimulációk után a csapatok-pilóták sorra visszatértek a közepes keverékhez, hosszabb etapokra, adatgyűjtésre álltak át.

Verstappen 10 perccel a vége előtt azt jelezte a rádión, hogy a 2-es kanyarban valami hozzáér a lábához fékezésnél, de megy tovább.

Nem sokkal később a Racing Bulls-os Isack Hadjar kifutott a kavicságyba a második sikánban, de szépen lassan visszaevickélt a pálya széléig, ám aztán ott akadt el, amikor visszament volna az aszfaltra, elkapart a hátsó kerék. Előkerült a piros zászló.

A marshalok viszonylag gyorsan eltávolították az autót, bő két perc maradt, amikor újraindult a körözés. A fennmaradó idő 2-3 körre volt elég, hogy aztán rajtszimulációkkal zárják az első imolai napot.

A hétvége szombaton 12.30-kor folytatódik az utolsó edzéssel, 16 órakor indul a kvalifikáció, míg vasárnap 15 órakor rajtol az Emiliai-romagnai Nagydíj.

F1: Újabb szabadedzés, újabb piros zászló Imolában 2

Kép: Formula1