A Red Bull pár éve látott versenyképessége oda, a McLaren dominál a Forma-1-ben, míg a tavaly egyéniben még a negyedik címét is behúzni képes Max Verstappen zsinórban ötödik sikere már valószínűtlennek látszik.
Bár a holland legutóbb egészen 2028 végéig írt alá a Red Bullhoz, az is közismert tény, hogy szerződésében eredményekre vonatkozó kitételek is vannak, ha az idény közepén neáll majd legalább a 2. vagy 3. helyen a bajnokságban – ezt a részletet csak a felek és a beavatottak – tudják biztosan, Verstappen távozhat is.
A pilótát a pletykák már az év eleje óta kötik az immár a sztártervező Adrian Newey-t is a soraiban tudó Aston Martinhoz, mely állítólag csillagászati összeggel hálálná meg az átszerződést, de talán a Mercedes is vinné őt George Russell helyére, sőt, mint kiderült, a McLaren is érdeklődött iránta pár hónapja. Utóbbit maga a cégvezér, Zak Brown ismerte el.
„Nos, igen, az a bizonyos hívás… A munkámhoz tartozik, hogy felmérjem a pilótapiacot, képben legyek” – mondta a holland De Telegraafnak. „De ne feledjük, akkor még tárgyalásokban voltam a saját pilótámmal is a hosszabbításról” – utalt Oscar Piastri márciusban bejelentett új szerződésére.
„Fel kell tudnom mérni, hogy mozdul-e valami, dőlnek-e a dominók, mert ilyen esetben újra érdekelni kezdhet egy-egy versenyző. Ezért érdeklődtem.”
A szintén holland Viaplaynek Verstappen is megerősítette a mclarenes érdeklődést, de azt mondta, a fizetési igényei gyorsan rövidre zárták a sztorit: „Igen, volt megkeresés, de nem tartott sokáig. Amikor [Brown] megtudta, mennyibe is kerülnék, véget is ért a történet.”
A McLaren-vezér erre annyit reagált, hogy „megtudtam, amit tudni akartam”.
Lando Norris jelenleg 2027-ig, Piastri 2028-ig van lekötve a McLarennél, így nem valószínű, hogy Verstappen hozzájuk menne mostanában – persze láttunk már karón varjút –, ha pedig nem a wokingiakat erősíti, akkor Brown szerint jobb, ha marad a Red Bullnál:
„Ha a mostani állás alapján kéne válaszolnom, azt mondanám, hogy inkább látnám Maxot továbbra is a Red Bullnál, mint a Mercedesnél. Egyelőre csak találgathatunk a jövő évi autókat illetően, de az biztos, hogy én nagyon bízom a Mercedesben. Látom, motorszállítóként hogyan szerepeltek eddig, és látom a viselkedésüket is. Mostanában sokan szeretnének változtatni a motorszabályokon. Ha valaki versenyképesnek véli magát, akkor nem szeretne változtatást, a Mercedesnél pedig azt látom, hogy igen magabiztosak.”


