Bár addigra már nagy vonalakban készen volt a következő évi nagy szabályváltozási csomaghoz tervezett autó, a Honda 2008 végén kiszállt a Forma-1-ből, a bejelentést követően a brackley-i csapat jövőért nem sokat adtak volna.
Nem is adtak, hiszen az addigi csapatfőnök, Ross Brawn jelképes áron, egyetlen angol fontért vette meg az alakulatot, a Mercedestől motort is sikerült szereznie, így megszületett a Brawn GP, amely tempójával már a télli teszten is döbbenetet okozott.
A sír széléről visszarángatott csapat a BGP 001-essel – melynek dupla diffúzoros újítása komoly vitákat váltott ki – aztán tarolt, legalábbis a szezon elején: Jenson Button az első hét fordulóból hatot megnyert, csapattársa, Rubens Barrichello is hozta a dobogókat, később pedig a brazil veterán is behúzott még három futamgyőzelmet.

A sír széléről a dupla bajnoki címig (Kép: Darren Heath/Getty Images)
Button ezzel megszerezte első és egyetlen világbajnoki címét, a csapat pedig – mely a következő évtől már a Mercedes gyári alakulataként működött tovább – 100% sikerrátával, egyetlen éve végén konstruktőri bajnok lett.
A Brawn egyik autóját árverezte el a Bonhams a Miami Nagydíj hétvégéjén, a BGP 001/01-es példányért 3,8 millió dollárt (1,37 milliárd Ft) kínált a győztes licitáló.
Az autó sztorija önmagában is érdekes: ezt a darabot Rubens Barrichello használt a 2009-es szezonban, végül mégis Jenson Button gyűjteményéből került aukcióra. Button eredeti bajnoki járgányát, a 02-es számú kasztnisat maga Ross Brawn vitte haza emlékbe, ám az angol versenyző szerződésében az szerepelt, hogy bajnoki siker esetén ő is kap egy autót. A Mercedesszé átalakult csapat ezt nem akarta teljesíteni, Button csak perrel fenyegetőzve érte el célját, hozzá a 01-es kasztni.
A 3,8 millió dolláros leütési ár nem kicsi, de elmaradt az előzetes 4,5-6,5 milliós becsléstől – talán azért is, mert az erőforrás ugyan megvan, de működő sebességváltó nélkül csakis kiállítási darabként „használható”.
Azt tudod, melyik minden idők legmagasabb áron elkelt F1-es autója?