Nehéz szülés volt, de miután Michael Andretti a háttérbe vonult, a General Motors (GM) pedig konszernszinten vállalt felelősséget a projektért, a Forma-1 vezetése is elfogadta a Cadillac 2026-os F1-es pályázatát.

A jövőre a 11. csapatként belépő alakulat úgy kapta meg a jóváhagyást, hogy bár kezdetben a Ferraritól szerzik be az erőforrásaikat, középtávon a Cadillac/GM saját erőforrással lép majd be a királykategóriába. Korábban a 2028-as szezonról volt szó, ám most a logikusabb, 2029-es dátumra módosították ezt.

A Forma-1-ben jövőre, azaz 2026-ban vezetnek be új, a mostani, 1,6 literes, V6-os, turbós hibrid egységek továbbfejlesztésének tekinthető, immár szintetikus üzemanyagot égető, illetve az elektromos komponensre jóval nagyobb hangsúlyt helyező erőforrásokat.

Ilyet szűk egy év alatt nyilván nem fejleszthetett a GM, ám immár írásba foglalták, hogy a következő, 2029-re ütemezett formula-/szabványváltásra az amerikai gyártó is előáll a maga motorjával – közölte a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA).

A közelmúltban az is felmerült, hogy a következő utáni (2029-ben kezdődő) szabálycsomagban a Forma-1 visszatérhetne az 1990-es évek közepétől egy évtizeden keresztül használt belső égésű, olcsóbban előállítható V10-esekhez, természetesen már környezetbarátabb szintetikus üzemanyaggal, ám ezt épp a 2026-os új belépő Audi, valamint a későbbi beszállásra készülő GM/Cadillac ellenezte a leghevesebben.