Egyelőre nem megy túl jól a williamses átállás Carlos Sainznak, így a spanyolnak a legkevésbé sem hiányzott, hogy a Japán Nagydíj után komoly pénzbírsággal is sújtsák, amiért a lekéste a rajt előtti himnuszt.
A versenyző hasmenéssel küszködött, a futam előtt még beugrott az orvoshoz is, ezért késett, és ezért, „méltányosságból” a kiszabott 20 ezer eurós (8,1 millió Ft) bírságának felét felfüggesztették, „csak” 10 ezer eurót kellett befizetnie a Nemzetközi Automobil Szövetségnek (FIA).
A most következő Bahreini Nagydíj csütörtöki sajtónapján Sainz nem titkolta, mennyire nem ért egyet a büntetéssel:
„Úriembernek tartom magamat, kiemelten fontos számomra a pontosság, főleg ha a himnuszról van szó, ha ott vannak a különböző méltóságok. Rögtön feltettem a kezemet, hogy késtem, bocsánatot kérek, ugyanakkor viszont csak 5 másodperc volt a késés. Számomra érthetetlen hogy ilyenért 10 ezer eurót kell fizetnünk” – magyarázta.
„Nem tudom, kapok-e újabb bírságot, amiért ezt mondom, de néha beüt a szar, ez van” – utalt arra, hogy a trágárságokért is röpködhetnek hasonló bírságok.
„Költséges késés volt, mindenki tudja, mennyi 10 ezer euró, kiábrándító, hogy 5 másodpercért ezt kaptam. Remélem, hogy valaki majd elmeséli, hova is ment ez a 10 ezer, hogy azt mondhassam, na, legalább valami jó ügyre költötték! Kíváncsian várom” – szúrt oda újra az FIA-nak, hiszen a pilóták egyik panasza, hogy a felügyelőszervezet nem közli pontosan, mire is költi az utóbbi időben alaposan megemelt bírságokból befolyó összegeket.


