Ugyan a februári bahreini tesztelés után sokan úgy vélték, hogy a címvédő McLaren mögött a hétszeres világbajnok Lewis Hamiltonnal megerősített Ferrari lehet majd a 2025-ös Forma-1-es idény második ereje, a múlt hétvégi idénynyitó Ausztrál Nagydíj más képet festett.

Az olasz csapat autói csak a 7‒8. helyre kvalifikáltak szombaton, a vasárnapi, ez eső miatt kaotikus futamon pedig mindössze a 8‒10. helyen zártak, amiben benne volt az is, hogy a zárószakaszra érkező eső előtt – másokkal ellentétben – túl sokáig tartották száraz pályás gumikon a versenyzőiket.

„A hétvégi eredményünk egyértelműen negatív, nem ilyen reményekkel érkeztünk Melbourne-be. Először is az időmérőn nem raktunk össze mindent, a tempónk sokkal jobb volt, mint a végső eredmény. A futamon pedig nem volt egyszerű eltalálni a stratégiát, mi pedig a rossz döntést hoztuk” – nyilatkozta a francia Canal+-nak a csapatfőnök, Frederic Vasseur.

„Valljuk be: Max Verstappenhez hasonlóan szerettünk volna száraz gumikon kint maradni, amikor esni kezdett, mert azt reméltük, nem tart sokáig az eső. Ha bejött volna, szuper, de nem jött be, rajta veszítettünk. Mások hibáztatása helyett azt kell megvizsgálnunk, mi miért hoztunk rossz döntést. Jó volt, hogy kockáztattunk, de Maxhoz hasonlóan egy körrel korábban kellett volna kereket cserélnünk”ismerte el a csapatvezető.

Vasseur hozzátette, hogy a konstruktőri eredmény (7.) ellenére az autó tempója jó, de azt is kiemelte, hogy a bokszutcában nem végeztek jó munkát, főleg az újonnan érkezett Lewis Hamilton és versenymérnöke, Riccardo Adami között nem volt meg az összhang.

„Ez volt az első futamuk, első ízben kellett így kommunikálniuk, és jobban is mehetne a dolog. Nem kérdés, hogy nem volt sima a párbeszéd, jobban kell intéznünk a bokszutca és az autó közti kommunikációt – de tanulunk majd az első versenyből” – fejtegette a szakember.

„Nem volt azért meglepetés, innen viszont már a következő, kínai hétvégére koncentrálunk, a hibákból pedig levonjuk a következtetéseket. Javítanunk kell a kommunikáción, meg kell értenünk, Lewis mit vár el. A következő hétvége már jobb lesz” – ígérte Vasseur.