A Forma-1-es csapatok a napokban sorra küldik pályára idei modelljeiket, forgatásba csomagolva jönnek a bejáratások, az ún. shakedownok.

A múlt csütörtökön így tett a McLaren, másnap a Williams, vasárnap pedig a Haas is.

Az amerikai csapat – a két brit alakulathoz hasonlóan – a vizes silverstone-i pályán járatta meg az új modellt, melyet mindkét versenyző, az Alpine-tól érkezett Esteban Ocon és a már tavaly is két futamon beugróként indított Oliver Bearman vezetett.

Úgy tűnik, a rutinos franciának nem ment egészen simán a vezetés, ugyanis egy, a közösségi médiában körbefutott fotón jobb oldali oldaldobozon „folytonossági hiányt” lehetett felfedezni. Mivel a csapat nem közölt részleteket a bejáratásról, nem tudni, hol és hogyan keletkezett a sérülés.

A Haas a tavalyitól eltérő festéssel küldte a pályára a VF-25-öst, ám nem garantált, hogy ez már a végleges 2025-ös festés, azokat ugyanis elvileg holnap este, a londoni O2 Arenában F1 75 rendezvényen leplezik le közösen. (A McLaren és a Williams is álcafestést „villantott”.)