Az utóbbi három évben két hivatalos Forma-1-es játék is megjelent évente: a szokásosnak mondható vezetős, egymás ellen versenyzős cím mellett kaptunk egy menedzserjátékot is, ahol nem a pilóták, hanem a csapatfőnökök szerepét vehettük át. Fizikailag tehát itt nem kellett irányítani az autókat, a siker az előzetesen jól meghozott döntéseken, valamint kicsit a szerencsén is múlik.
Ennek legfrissebb darabja az F1 Manager 2024, melyben értelemszerűen a 2024-es mezőnnyel indítva terelgethetjük valamelyik istálló sorsát, vagy akár létrehozhat az ember egy sajátot is. Aki szereti az ilyen stílusú játékokat, legyen az akár focis vagy bármilyen más sporttémájú, az itt is megtalálhatja a számításait, na meg persze azok, akik kevésbé ügyesek a kormány mögött, de mindig is vonzotta őket a garázsok mélye.
A játékhoz jelenleg az Epic Games Store-ban 13 200 forintért lehet hozzájutni. Ha még nincs gyűjteményünkben a játék és türelmesek vagyunk jövő csütörtökig, akkor ingyen is megkaphatjuk, örökre. Az F1 Manager 2024-et ugyanis február 13. és 20. között teljesen leértékelik a felületen, és három kattintással gyakorlatilag bárki hozzáadhatja azt a felhasználói fiókjához.