Az Aston Martin bejelentése után a Ferrari a következő csapat, akik elárulták, mikor leplezik le hivatalosan 2023-as Forma-1-es autójukat. Sajtóértesülések már a hivatalos bejelentés előtt tudni vélték, hogy mikorra tervezik a maranellóiak Charles Leclerc és Carlos Sainz következő munkaeszközének bemutatását, az egybehangzó információk helyesnek is bizonyultak:

február 14-én érkezik az új Ferrari, egy nappal az Aston Martin bemutatója után.A Ferrarinál házon belül 675 projektszámmal futó autó hivatalos neve egyelőre nem ismert, elődjét, a 2022-es versenygépet F1-75-nek nevezték.

A bemutatóval egy időben a versenyistálló közösségi felületein is változás történt: eltűnt az 1997 óta használt élénkvörösebb árnyalat, helyét pedig egy mélyebb szín vette át. Ez utalhat akár a következő autó színének változására, de az is lehet, hogy csak összhangba hozzák az egyébként is sötétebb autóval a különféle felületeket, ahol eddig az élénkebb vörös dominált.

Csapat 2023-as autóbemutató időpontja
Aston Martin február 13.
Ferrari február 14.