2020 elején a Honda bejelentette, hogy az idei az utolsó évük a Forma-1-ben. Partnereik, a Red Bull és az AlphaTauri így erőforrás nélkül maradtak 2022-re, egészen addig, míg el nem döntötték, hogy felállítják a Red Bull Powertrainst, ahol a Hondától ellesett motortudással és a meglévő alkatrészek segítségével saját motorokon dolgoznak majd az energiaitalosok.

A Red Bullnak nem kell azonban teljes egészében az idei szezon termékeire támaszkodniuk a továbbiakban. Korábban már beszámoltunk arról, hogy a japánok egy olyan erőforráson dolgoznak, melyek minden szempontból kompatibilisek a jövőre kötelezően használandó E10-es üzemanyagokkal.

Nem csak ennyiből fog állni azonban a két fél 2022-es együttműködése. Tanabe Tojoharu, a Honda technikai igazgatója elmondta, hogy a Red Bull és az AlphaTauri motorjai jövőre is Szakurából érkeznek majd. “A Red Bull és a Honda dolgoznak a projekten és azon, hogy menjen az átállás. Részleteket nem mondhatok, de általánosan véve jó irányba haladunk. Jól fel kell készülnünk a következő évre, ezért most nagyon keményen dolgozunk, én is nagyon keményen dolgozom a pálya szélén” – árulta el.

F1: Jövőre is Honda-motor hajtja a Red Bullt 2

Tanabe Tojoharu

A Honda időzítése kissé szerencsétlen, hiszen 2015 óta tartó Forma-1-es kalandjuk során most állnak legjobban, Max Verstappen és a Red Bull révén mindkét bajnokságot vezetik. Ez azonban biztosan nem marasztalja a japánokat.

“Az idei bajnokság eredményétől függetlenül a Honda döntése nem fog megváltozni. Elhagyják a Forma-1-et” – mondta Tanabe.