Nincs több nyitott kérdés, csütörtökön eldőlt, hogy ki helyettesítheti Sebastian Vettelt az Aston Martinnál. Nico Hülkenberg tavaly három hétvégén ugrott be a Racing Pointnál, és adott esetben idén is lesz alkalma bizonyítani: hivatalosan is bejelentették, hogy a német marad a csapat tartalékosa, azaz szükség esetén ő helyettesítheti Vettelt vagy Lance Strollt.

Hülkenberg még 2011-ben igazolt a Force Indiához, azóta kisebb-nagyobb megszakításokkal ugyan, de a csapat környékén mozog.

Hülkenberg a szimulátorban már kipróbálta az idei autót, és ő is megerősítette, ami a teszteken és az első hétvégén is világosan látszott: az autó más, mint tavaly.

“Nagyszerű, hogy időben aláírtam ezt a szerződést” – viccelődött Hülkenberg. “Tavaly a semmiből kellett beugranom, nagyon örülök, hogy ismét ezzel a csapattal dolgozhatok.”