Nem sokkal a Mercedes bemutatója után az Alpine Forma-1-es csapata is előrukkolt idei versenygépével. Az A521-es nem sokban különbözik az elődcsapat Renault R.S.20-as modelljétől, ám ez jórészt a szabályoknak köszönhető: az istállóknak minimális mozgástér állt a rendelkezésére a tél folyamán. A legnagyobb változást az oldaldobozok kialakításánál figyelhetjük meg.

A francia alakulat januárban már villantott egy autódizájnt, ám a téli mintázatnak nevezett festés csak nyomokban lelhető fel Fernando Alonso és Esteban Ocon versenygépén. A francia trikolór, benne az A betűvel maradt, a fekete színt azonban kékre cserélték. Maguk a színek az Alpine szerint ne csak a márka francia eredetét, de a brit részleget is jelképezik: az istálló központja az angliai Enstone-ban található, míg Viry-Chatillonban az erőforrásokat fejlesztik.

Ezzel az autóval tér vissza Alonso a Forma-1-be 1

A képre kattintva galéria nyílik

A pilóták közül csak Ocon vett részt a virtuális bemutatón, Alonso a koronavírus-járvány miatti korlátozásokat elkerülve nem utazott a csapat szigetországban található központjába.

Ezzel az autóval tér vissza Alonso a Forma-1-be 2

“Hihetetlen boldog vagyok, hogy két év után visszatérek a Forma-1-be. Nagyon motiváltan vágok neki ennek a fejezetnek, és természetesen nagyon különleges lesz, hogy azzal a csapattal térek vissza, mellyel oly sok sikert értem el a múltban. A versenyszellem mindkét gyárban erős, és izgatottan várjuk, mi vár ránk” – idézi Alonsót az Alpine.

Ocont is izgalommal tölti el a változás állítása szerint. “Alpine-pilótaként már részt vettem az első megmérettetésemen a Monte-Carlo Ralin, briliánsan kezdődött az év. Szeretem az új színeket, és büszkévé tesz, hogy a francia zászló az autómon van. Szerintem nagyszerű szezon elé nézünk.” A franciának csütörtökön is jelenése lesz: Silverstone-ban hajtják meg az A521-et egy filmforgatási nap keretein belül.

Ezzel az autóval tér vissza Alonso a Forma-1-be 3

Laurent Rossi, az Alpine vezérigazgatója elárulta, hogy tartalékversenyzőjük az AlphaTauritól száműzött Danyiil Kvjat lesz. A csapat rövidtávú célja, hogy a tavalyi Renault evolúciójának nevezett autóval rendszeresen a dobogóért harcolhassanak, de igazán magas célokat, azaz futam-, illetve bajnoki győzelmeket csak hosszú távra vizionál a szakember. Rossi kijelentette azt is, hogy nincs csapatsorrend Alonso és Ocon közt.

Ezzel az autóval tér vissza Alonso a Forma-1-be 4

Az eddig bemutatott idei Forma-1-es autókat ide kattintva tekintheted meg!