Lecserélte az idei szezonra korábbi pilótapárosát: Romain Grosjean az IndyCar, Kevin Magnussen a sportautó-versenyzés világában folytatja karrierjét. Helyükre Mick Schumacher és Nyikita Mazepin érkezett a Forma-2-ből. A sorcsere ellenére azonban nem szakadt volna el az amerikai alakulat teljesen versenyzőitől.

A Bahreini Nagydíj hétvégéjén történtek azonban mindent felülírtak: a francia hatalmas balesetet szenvedett, és szerencsésnek mondhatja magát, hogy túlélte azt, ami vele történt.

Ekkor a Haas már tudta, hogy 2021-ben Grosjean az IndyCarban folytatja autóversenyzői pályafutását, de Gene Haas csapatfőnök a tengerentúlon is szponzorálta volna a franciát, azaz el is küldte volna, meg nem is. Ám az amerikai, látva a szahíri pályán történt eseményeket, meggondolta magát és kihátrált az üzletből. Habár ez a pilóta szempontjából nem éppen pozitív dolog, a csapattulajdonos elfogadható magyarázatot adott tettére.

“Amikor ütközött Bahreinben, örültem, hogy nem nyírta ki magát. Nem lehettem volna boldogabb, látva, mennyire összetörte az autót. Nem is tudom… felesége és három gyereke van. Azt mondtam neki, nem adok neki pénzt azért, hogy megölje magát. Úgy éreztem, hogy otthon kell maradnia és vigyáznia kell a családjára. Nagy bukásból menekült meg” – mesélte Haas.

F1: A Haas cserbenhagyta Grosjeant a baleset után 2

Gene Haas

“Ha az autó egy pár fokkal az egyik vagy a másik irányba áll, nem tudott volna kibújni a résen és meghalt volna. Hihetetlenül szerencsés volt, ahogy a csapat is. Nem tudom elképzelni, hogyan álltam volna az özvegye vagy a gyerekei elé. Ezért azt mondtam: nem, maradj otthon, nem tudok ebben segíteni.”

A csapattulajdonos azonban pontosan tudja, hogy Grosjeanban továbbra is él a versenyszellem, és ő egyedül nem állíthatja meg a franciát. “Imádja a vezetést, ezt választotta” – tette hozzá. “De nem akarok részese lenni ennek a rossz döntésnek. Legalább annyira szerencsésnek érzem magam, mint ő a meneküléskor. A Haas Forma-1-es csapatának történetében ez volt a legszerencsésebb nap.”

Grosjeant a szponzorhiány nem is állította meg: a francia már túl van első tesztjein az IndyCarban.

Gene Haas nemrégiben alaposan helyretette a Mercedes Forma-1-es csapatát: