Danyiil Kvjat idén igen halványan szerepelt az AlhpaTaurinál erősen teljesítő csapattársa, Pierre Gasly mellett, de miután a vasárnapi imolai futamon a francia már az elején műszaki hiba miatt búcsúzott, végül az orosz hozott erős pontokat a Red Bull kisebbik csapatának.

Kvjat a hajrában mutatott be bravúros előretörést, a biztonsági autós újrarajtoláskor a lágy gumikon a Red Bull-os Alex Albont, a Racing Point-os Sergio Perezt és a ferraris Charles Leclerc-t megelőzve kapaszkodott fel a 4. helyre.

„Jó futam volt, erős eredmény. És igen, nyilván most már a dobogóra gondolok, arról beszélek, mert tényleg közel volt. Nagyon-nagyon nehéz volt az újraindítás, de sikerült néhány jó manővert csinálnom. Daniel (Ricciardo, 3. helyezett) is épp csak felmelegítette a gumijait (mire utolértem). Az utolsó pillanatig nagyon szoros volt, de ehhez bátor versenyzés kellett. Élveztem a mai napot” – nyilatkozta az orosz.

Bár idei legjobb eredményét hozta, úgy tűnik, Kvjat ideje kitelt a Red Bullnál, erre mutat, hogy az AlphaTauri a múlt héten csak Gasly szerződéshosszabbítását jelentette be. Az imolai versenyt követően az energiaital-gyártó motorsportfőnöke, Helmut Marko egyértelművé tette, hogy ez a helyzet.

„Nem” – válaszolta a kérdésre, hogy Kvjat villanása megmentheti-e a pilótát az elküldéstől. „Szép teljesítmény volt, de ez csak a saját jövőjét illető helyezkedésben segíthet neki. A 2021-es terveinket illetően semmi sem változott.”

És hogy mik ezek a tervek? A Red Bull a Forma-2-ben a Honda támogatásával versenyző japán pilóta Cunoda Juki F1-es előrelépéséről kommunikál.

„Ami a stratégiánkat illeti, egy erős versenyzőre van szükségünk Gasly személyében, főleg, ha Cunoda személyében újonc ül a másik autóba a jövő évben” – mondta Marko Imolában.

Tegyük hozzá, hogy Cunoda F1-be való fellépése még nem garantált, ahhoz a megfelelő eredményt kellene hoznia a Forma-2-be, érzésünk szerint a japán pilóta „hájpolása” inkább csak kommunikációs fogás, a Honda felé tett gesztus, de végül a Red Bulltól ejtendő Alexander Albon köt majd ki Gasly mellett az AlphaTaurinál.

Kép(ek) forrása: Getty Images