Szinte semmilyen tapasztalata nem volt a Portugál Nagydíjnak helyet adó portimaói versenypályáról a Forma-1-es mezőnynek. Habár többen már jártak itt korábban, modern versenygépet egyikük sem vezetett még a dimbes-dombos aszfaltcsíkon. Így nem is meglepő, hogy a két pénteki szabadedzéseken számtalan megcsúszást, megpördülést és pályaelhagyást láthattunk.

Utóbbit szigorúan figyelte a versenyirányítás is. Azt már más pályákon is megszokhattuk, hogy a felügyelők a nyomvonal időnyereség szempontjából kritikusabb pontjaira szigorúbban figyelnek, ám ezúttal még kevesebb mozgásteret hagytak a versenyzőknek: az 1-es, a 4-es és a 15-ös kanyarban még a rázókövet sem volt szabad megérinteniük – ezt többek között a haasos Romain Grosjean már az edzés alatt is kifogásolta, hiszen a beláthatatlan kanyarokban nehéz meghatározni, hogy pontosan hova fog érkezni az autó.

Az előírásoknak ellenszegülők körét minden alkalommal elvették. Nem Grosjean küszködött egyedül a pálya határaival: a két edzés során összesen 125 alkalommal töröltek köridőt, a két gyakorlás között az arány nagyjából egyenlően (65-60) oszlott meg.

Főként a 4-es kanyar okozott problémát, itt 82-szer mentek szélesebbre a kelleténél a versenyzők, az első kanyarban 43 alkalommal vétettek. A legtöbbet Alexander Albon hibázott, a Red Bull thai-britjének 15 körét is érvénytelenítették.

A pénteki nap végén egyedül Kevin Magnussen neve maradt makulátlan, csak a Haas dán versenyzője maradt végig a fehér vonalakon belül.

Frissítés: ahogy arra számítani is lehetett, szombatra enyhítettek a szigoron, az 1-es és 4-es kanyarban már lehet használni a rázóköveket is. A köridőt azonban továbbra is el fogják venni azoktól, akik a piros-fehér területen átvágva kanyarodnak.

Forrás: Motorsport Week
Kép(ek) forrása: Getty Images