Egyre furcsább Lewis Hamilton szerződéshosszabbítási helyzete, az idén lejáró kontraktusú angol egyre csak húzza-halasztja a dolgot, a csapatfőnök, Toto Wolff állítása szerint egyszerűen időhiány miatt.

A Forma-1-es Portugál Nagydíj csütörtöki sajtónapján a hetedik világbajnoki címe felé tartó pilótát is megkérdezték a szerződésről, a korábban még sokáig tartó folytatásról beszélő Hamilton ezúttal kételyeinek adott hangot.

„Amikor összeülünk, általában hároméves periódusokról tárgyalunk, de most nyilván más idők járnak. Akarok még három évig maradni? Ez is egy kérdés – sok-sok kérdésre kell még választ találni” – mondta. „2022-ben új korszak kezdődik az autók terén is. Ez azért izgat, kíváncsi vagyok, mit hoznak majd a 2022-es autók.”

„Hogy formalitás-e az új szerződés? Nem is tudom, talán. Valamikor biztosan össze kell ülnünk, meg kell tárgyalnunk, de nem ez most a prioritás. Számomra a bajnokság lezárása az, most csakis erre koncentrálok.”

A 36 éves pilóta leszögezte, hogy senki mással nem tárgyal, Wolffal mindenképp a közös folytatásról beszélnek majd.

Hamilton fizetési igénye valahol évi 40 és 50 millió euró között lehet, a koronavírus-járvány miatti gazdasági visszaesés pedig a Mercedest is érinti, az autógyártó több ezer dolgozóját küldi el, de a versenyző szerint a német márka jó helyzetben van, a jövő pedig egyenesen fényes.

„Ilyenekről is beszélni fogunk. De úgy gondolom, kiérdemeltem, hogy jó ideig maradhassak még. Majd meglátjuk. Most nem tudok többet mondani, remélhetőleg pár hónapon belül bejelenthetünk valamit” – zárta a témát.

Forrás: Autosport
Kép(ek) forrása: Getty Images
Kapcsolódó címkék: F1 Forma-1 Lewis Hamilton Mercedes AMG