Saját magunk által okozott ökológiai válság időszakában élünk. Most kell cselekednünk, hogy elkerüljük a kipusztulást

– áll az Extinction Rebellion (röviden XR) magyarországi Facebook-oldalának leírásában. A csoport céljai között szerepel, hogy a világ vezetői kiáltsák ki együtt, hogy klíma- és ökológiai vészhelyzet áll fenn, és azonnali cselekvést várnak.

Az XR önmagát egy nem erőszakos civil mozgalomként definiálja, azonban ez nem feltétlenül mondható el azok után, hogy valahogyan bejutottak a Forma-1-es Brit Nagydíj silverstone-i helyszínére.

A verseny felvezető körében az élő közvetítésben is lehetett látni a mozgalom jelképét, melyet egy lila molinóra feszítettek ki a célegyenes mögött. Akciójuk nem lehetett hosszú idejű, a helyszíni beszámolók szerint ugyanis a biztonsági személyzet hamar kitessékelte őket a pályáról.

Az utóbbi években viszonylag kevés alkalommal próbálták megzavarni a Forma-1-es versenyeket. Az egyik emlékezetes eset 2013-ban történt, amikor a Greenpeace a Belga Nagydíj pódiumceremóniáját próbálta megzavarni, mert a verseny főszponzora a Shell volt.

F1: Tüntetők próbálták megzavarni a Brit Nagydíjat 2F1: Tüntetők próbálták megzavarni a Brit Nagydíjat 3

Kép(ek) forrása: Getty Images
Kapcsolódó címkék: F1 Forma-1 Forma-1 Brit Nagydíj Tüntetés