Csodát nem tett a Ferrari a Forma-1-es Magyar Nagydíjon, de előrelépésként lehet értékelni Sebastian Vettel és Charles Leclerc időmérős teljesítményét. A maranellóiak párosa az 5-6. helyen végzett a kvalifikáción, a Mercedes duója és a Racing Point pilótái mögött. Ezúttal nem okozott komolyabb gondot a továbbjutás a Q3-ba – az előző két időmérőn Vettel és Leclerc is elvérzett egyszer-egyszer már a Q2-ben.

“Boldog vagyok, figyelembe véve azt, hogy milyen nehéz volt az első két versenyünk. A hatodik hely sem volt elérhető, és jó, hogy most egy kicsit előrébb vagyunk” – értékelte időmérős teljesítményét Leclerc, akinek legjobb köre 1,370 másodperccel volt lassabb Lewis Hamilton frissen felállított pályacsúcsánál.

“Ami a versenytempót illeti, azt hiszem, azon a téren egy kicsivel jobbak is vagyunk. Reméljük, hasznot húzhatunk belőle és sok pontot szerezhetünk a csapatnak” – tekintett előre vasárnapra a monacói. Ahhoz, hogy dobogóra állhasson, saját csapattársán kívül még két rózsaszín autót is biztosan meg kell előznie, de Leclerc szerint ez nem akadály a Ferrari számára. “Lehetségesnek tartom” – utalt az előzésre. “Erős a versenytempónk, reméljük, jó napunk lesz holnap.”

F1: Dobogóesélyes a Ferrari a Hungaroringen? 2

Sebastian Vettel

Csapattársa is örül a fejlődésnek. “Sokkal jobb a helyzet, mint az előző hétvégén” – mondta Vettel. “Először került be mindkét autó a Q3-ba. Ausztriában sok időt veszítettünk az egyenesekben, itt viszont sokkal több a kanyar. Kiegyensúlyozottabbnak is tűnt a kocsi, sokkal közelebb vagyunk például a Racing Pointhoz, a Red Bullhoz vagy a McLarenhez.”

A német szerint kritikus jelentőségűek lesznek a gumik vasárnap. “Lágyakon rajtolunk, az előttünk lévők közepesekkel indulnak, mögöttünk pedig megint lágyakkal – sok feladatunk lesz holnap, meglátjuk, mit tehetünk. Jelenleg nincs meg a tempónk ahhoz, hogy erőből nyerjünk, de meglátjuk, mit hoz a holnap. Érdekes verseny lesz, melybe az időjárás is beleszólhat” – tekintett előre a négyszeres világbajnok.