A Forma-1 az USA-ból kiindult mozgalom nyomán, Lewis Hamilton ösztönzésére kiemelt témává tette a 2020-as idényre az antirasszizmust, a sokszínűséget. Ennek keretében a szezonnyitón, majd a múlt vasárnapi Stájer Nagydíj rajta előtt is a versenyzők „End Racism” (Vessünk véget a rasszizmusnak!) feliratú pólóban álltak ki, sőt, többségük az amerikai módi szerint térdet is hajtott.

Az állva maradók többféleképpen indokolták a döntésüket, volt, aki az üres gesztus helyett a cselekvést tartja fontosnak, míg másoknál az otthoni kulturális háttér volt az ok.

A többiektől eltérően az antirasszista üzenet helyett a konkrétabb Black Lives Matter pólót húzó Hamilton azt mondja, minden nem térdelő pilótatársával elbeszélget, igyekszik őket meggyőzni, emellett másoktól, például a Ferraritól is többet szeretne látni.

„A színes bőrű emberek élete régóta, évszázadok óta kevésbé fontosnak látszik. Szóval el kell érni az embereket az üzenettel, mert egyesek falakat húznak maguk köré. Voltak, akik azt mondták, a BLM-mozgalom túl politikus, de tisztáztam velük, hogy én nem a politikai oldalát támogatom, én az emberi jogokért állok ki” – nyilatkozta a hatszoros világbajnok a futamgyőzelem után.

F1: Hamilton elbeszélget azokkal, akik nem térdelnek 2

„Igen, a Forma-1 végül is előrébb lépett ezen a téren, de még sokkal többet is lehet tenni. Egy közös Zoom-híváson mondtam is, hogy oké, a Forma-1 most lépett, támogatja a rasszizmus elleni küzdelmet, és csodálatos látni, hogy a Mercedes is így tesz. De egyetlen más csapat sem szólalt meg. A Red Bull szerelői ugyan letérdeltek, de céges szinten, csapatszinten semmi – nézzük csak meg a Ferrarit, ezrek dolgoznak náluk, és egy szót sem hallottam tőlük a felelősségvállalásról, vagy arról, terveznek-e valamit a jövőt illetően.”

„Kell, hogy a csapatok is kiálljanak. A Forma-1, az FIA pedig irányítson határozottabban, mondják azt, hogy hé, emberek, kapaszkodjunk össze, legyünk egységesek ebben a küzdelemben!” – folytatta.

Forrás: Racefans.net
Kép(ek) forrása: Getty Images
Kapcsolódó címkék: F1 Ferrari Forma-1 Mercedes AMG rasszizmus Sport