Az egykori csapattulajdonos Eddie Jordan úgy véli, a koronavírus-járvány következtében egy-két éven belül majdnem mindegyik autógyártó elhagyhatja a Forma-1-et.

„Meggyőződésem, hogy a Mercedes, a Honda és talán a Renault is búcsút int a Forma-1-nek a következő két évben. A Mercedesnek nincs is nagyon választása, már mindent elértek, amit akartak, szóval az új feltételek mellett nem fogják folytatni. Szerintem eladják majd a csapatot Lawrence Strollnak, aki világbajnokot szeretne csinálni a fiából” – magyarázta az ír az F1 Insider.comnak, hozzátéve, hogy motorszállítóként azért marad a német márka.

„A McLarennel már megegyeztek, és szerintem tovább erősítik majd az együttműködést. Ebben az esetben a McLaren vissza is térhet majd a csúcsra.”

F1: A Merci kiszáll, Hamilton a Ferrarihoz megy? 1

Jordan úgy véli, hogy bár leginkább ők szoktak ilyesmivel fenyegetőzni, a Ferrari nem fog távozni.

„A Ferrarinál úgy gondolják, hogy ők mások, mint a többi autógyártó. A Ferrarinak a vérében van a Forma-1, számukra nem opció a kiszállás. A Forma-1 jövőjét tehát a Ferrari, a Red Bull és a McLaren-Mercedes jelentheti.”

A Jordan által felvázolt jövő természetesen a pilótapiacra is hatással lesz, a Lewis Hamilton 2013-as mercedeses átigazolását mindenki előtt megjósló szakembernek most is vannak ötletei arról, ki hova mozdulhat:

„Lewis átmegy a Ferrarihoz. Csakis az olaszok tudják kifizetni a bérét, és tudják, hogy meg is éri. Verstappen marad a Red Bullnál, igyekszik majd velük legyőzni Lewist, de nem lesz könnyű.”

„Lewis Hamiltonnal ellentétben Sebastian Vettelt nem ismerem olyan jól, de véleményem szerint nem lesz más választása, mint a kiszállás vagy a McLarenhez való szerződés. A Ferrari-vonat már rég elment.”

Kövess minket a Facebook-on!
Forrás: F1Insider.com
Kép(ek) forrása: Getty Images