A Forma-1-es csapatok 2013-ban 2020-ig kötelezték el magukat a sportágban való részvétel mellett, a 2021-ben kezdődő új korszakra mindenkinek új szerződést (az ún. Concorde-egyezményt) kell aláírnia.

A tízből hét alakulat mostanra aláírt, azonban a Mercedes maradását illetően sok volt a találgatás, a csapat eladásáról is pletykáltak.

A Merci motorsportfőnöke, egyben a F1-es csapat főnöke és résztulajdonosa, Toto Wolff egy friss interjúban gyakorlatilag lezárta a kérdést, megerősítette, hogy nem szállnak ki.

„A Forma-1-ben való jelenlét hasznos számunkra. A Mercedes 2021-re is biztosan marad a Forma-1-ben, maradni akarunk” – állította a német Auto Motor und Sportnak.

„A Concorde-egyezmény immár nem jelent akadályt. Mi csak azt szerettük volna, hogy méltányosabb legyen, hogy a kisebb csapatok számára is előnyös legyen a szerződés” – mondta, utalva arra, hogy részükről túl vannak az egyezkedésen, alkudozáson.

A Mercedes nem száll ki a Forma-1-ből 1

A Mercedes F1-es jövőjének tisztázódása után a pilótafelállás, pontosabban Lewis Hamilton szerződéshosszabbítása lesz a fő kérdés. Bár a hatszoros világbajnok és a Merci viszonyáról az elmúlt hetekben sokféle pletyka megjelent – többek között hatalmas fizetési igényekről, a tárgyalások megfenekléséről írtak –, Wolff azt mondja, a megbeszélések ezután indulnak.

„Legutóbb a karácsonyi bulin találkoztunk. Akkor csevegtünk egy kicsit a jövőről, de azóta csak WhatsAppon kommunikáltunk. Ha az ember tíz hónapon keresztül úton van, fontos a pihenés. Ezért úgy döntöttünk, decemberben, januárban békén hagyjuk egymást. Amikor februárban felpörögnek a dolgok, újra beszélnünk majd.”

A Mercedes nem száll ki a Forma-1-ből 2

Wolff hozzátette, hogy bár biztosan lesz majd miről alkudozni, szerinte újra sikerül megegyezni:

„Egy Lewis kaliberű versenyzőnek mindig vannak opciói, de nekünk is. Amíg gyors autóval állunk elő, mindig abban a helyzetben leszünk, hogy válogathatunk a versenyzők között.”

„Mivel az érdekeink eltérőek, például pénzügyi téren, nem lesz könnyű. De bármennyire is nehéz volt, eddig végül mindig sikerült kezet ráznunk. Lewis is a leggyorsabb autóban szeretne ülni, és mi is a legjobb versenyzőt akarjuk.”

Forrás: Fotó: Getty Images