A jerezi pályán utoljára 1997-ben vendégeskedett a Forma-1, azóta a Spanyol Nagydíjat Barcelonában rendezik – de már jó ideje nagy a bizonytalanság a futam ottani jövőjével kapcsolatban. 2020-ra még összejött ugyan a hosszabbítás, jövőre azonban végleg kikerülhet a naptárból Barcelona.

Ez azonban nem biztos, hogy a Spanyol Nagydíj végét is jelenti, mert opció a Jerezbe való visszatérés is. Erről egy spanyol politikus beszélt, Juan Marin szerint már voltak is tárgyalások a pálya, illetve a Liberty Media között.

“Semmi konkrétumot nem tudok mondani” – fogalmazott Marin. “Vannak, akik szerint megszületett már a megállapodás, amíg azonban nem látom az aláírásokat a papírokon, nem jelentek be semmit.”

“A tárgyalások folyamatban vannak, május-júniusra dőlhet el minden nyitott kérdés.”

A Jerezbe való visszatérés drága móka lehet: egyrészt a pályát fel kell újítani az F1-es szabványoknak megfelelően, emellett a versenyrendezési díj is komoly kiadást jelent. A hírek amúgy hároméves szerződésről szólnak.