A Forma-1-ben 2021-től évi 175 millió dolláros kiadási plafon lép életbe, ami ugyan nem vonatkozik majd a pilóták és a csapat három felsővezetőjének fizetésére, valamint a szállás- és marketingköltségekre, a fejlesztési költségre viszont nagyon is fog.

Az év folyamán többen is elmondták már, hogy 2020 a Forma-1 eddigi legdrágább éve lehet majd, hiszen a szezonbeli normális kiadások mellett aki csak teheti, minden jövőt illető beruházást, kiadási is igyekszik majd letudni a korlát megjelenése előtt. Így tesz majd a Ferrari is.

“Készen állunk költeni. Szerencsére az utcai autós üzletágunk képes fedezni a költségeket nem is csak az emberi erőforrások, hanem az infrastruktúra tekintetében is” – mondta az olasz márka vezérigazgatója, Louis Camilleri a Motorsport.comnak.

F1: Mélyen a kasszába nyúlnak a Ferrarinál 1

A csapatfőnök, Mattia Binotto sem titkolja, hogy húzós év következik a kiadások és a munka szempontjából is:

“Igen, a jövő év jelentősen költségesebb lesz. De megvan rá a büdzsénk. Egyértelműen több projekt fut majd párhuzamosan, mint előtte. Nagyon korán nekiláttunk a 2021-es autónak, szóval igen, jövőre jóval nagyobb költségvetésünk lesz. Nem is pusztán több pénz kell, az erőforrásokat is növelni kell, több emberre is lesz szükség a programok bonyolításához. Azt hiszem, ebben nincs választásunk.”

A Ferrari egyik fő, még 2021 előtt kipipálandó projektje az új Forma-1-es szimulátor megépítése, a munka már jó ideje folyik is az új berendezésen.

Forrás: Fotó: Getty Images
Kapcsolódó címkék: F1 Ferrari Forma-1 Sport