A nagy szabályváltozási csomag keretében a Forma-1-es autók jelentősen átalakulnak 2021-re, a remények szerint a jelenleginél sokkal könnyebb lesz egymás követése, támadása, több csata és előzés jöhet.

A Forma-1 korábbi ura, a sportágat 2017 elejéig három és fél évtizeden keresztül irányító Bernie Ecclestone szkeptikus, szerinte az új autók sem hoznak majd változást.

“Az új szabályok nem hozzák majd, amit várnak tőlük, mert a probléma az, hogy a versenyzők csak ülnek és várják, hogy a stratégiának köszönhetően kerüljenek a harmadik helyről az elsőre. Nem szükséges versenyezniük. A bokszutcai emberek versenyeznek, nem a pilóták” – mondta a Daily Mailnek a múlt hétvégi Brazil Nagydíjra személyesen is ellátogató angol üzletember.

Ecclestone egy évtizedes, annak idején elutasított ötletét is újra elővette:

“Én dobnám a pontokat. A konstruktőröknél maradhatnak a pontok, de az egyéniben ne legyenek. Én érmeket osztanék, aranyat, ezüstöt, bronzot. Sokkal jobban mutatna. Lehetne mondani, hogy bronzot vagy ezüstérmet szereztem, ahelyett, hogy 186 pontot vagy akármennyit. Az kit érdekel?”

“Ezzel igazodnánk a többi sporthoz is. A bajnokság is tovább maradna nyitott, még akkor is, ha valaki megnyerné a futamok többségét az idény első felében. Amúgy is, a győzelem ért már 9 pontot, aztán 10-et, most meg 25 pontot, így semmit sem jelentenek a rekordok. Elég idegesítő.”

Forrás: Fotó: Getty Images
Kapcsolódó címkék: Bernie Ecclestone F1 Forma-1 Sport