A Forma-1-ben 2021-re radikális reformokat terveznek mind műszaki téren, mind a pénzügyeket illetően.

Az F1 vezetése, pontosabban az általuk összegyűjtött, korábbi Forma-1-es mérnökökből álló stáb hosszú ideje dolgozik az új aerodinamikájú autó alapkoncepciójának fejlesztésén, emellett a költségek csökkentése érdekében igyekeznek összeállítani közös beszállítóktól megvásárolható egyenalkatrészek listáját is.

A szabályok véglegesítésére kitűzött eredeti, június végi határidőt október végére helyezték át, de bő három héttel a cél előtt még mindig nincs megegyezés, sőt, a csapatok nemrég dobták be a nyílt forrású (open source) alkatrészek ötletét, amely szerint a konstruktőrök nyilvánossá tehetnék bizonyos elemek terveit, hogy aztán aki akarja, felhasználhassa, továbbfejleszthesse azokat. Vannak, akik támogatnák a költséghatékony megoldást, mások, mint például a Ferrari, ellenzik.

“Az elmúlt két év során részletesen ismertettük a 2021-es autó fejlesztését. Miért most fújtak riadót?” – panaszkodott a csapatokra a Forma-1 sportszakmai főnöke, Ross Brawn a német Auto Motor und Sportnak.

Egyesek azt sejtik, hogy a csapatok az alkudozással, a megosztó ötletek utolsó pillanatban való bedobásával egyszerűen húzni akarják az időt, hogy végső soron elszabotálják a 2021-es reformot, maradjon minden úgy, mint most.

F1: Elszabotálják a 2021-es reformot? 1

“Ha hosszú ideig stabilak a szabályok, akkor a technológiák mindig konvergálni fognak” – érvelt a mostani szabálycsomag érintetlenül hagyásának egyik szószólója, a Mercedes-főnök Toto Wolff.

A fenti kijelentést erősítő érv, hogy rég nem volt olyan szoros és változatos a verseny az F1-ben, mint idén.

“Ez igaz az élmenőkre és igaz a középmezőnyre is, a gond csak az, hogy egy másodperc választja el a két csoportot” – veti ellen a McLaren-vezér Zak Brown.

Az Alfa Romeo csapatfőnöke, Frederic Vasseur a korábban a Red Bulltól is többször hallott panaszt hozza elő: a szabályok alkotásánál nem jó a demokrácia.

“Ha valaki előáll valami új javaslattal, mindig lesz valaki, aki elvből ellenzi azt, mert számukra hátrányt jelenthet a dolog” – foglalta össze a francia.

F1: Elszabotálják a 2021-es reformot? 2

A műszaki változások mellett a jövő évtől “puhán”, 2021-től élesben jön az évi 175 millió dolláros kiadási plafon – amelybe nem tartozik majd bele a pilóták, a csapatvezetők fizetése, a marketing- és vendéglátási költségek –, de azzal sem elégedett mindenki, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke szerint túl magasan húzták meg a határt:

“Fontos, hogy végre az alapelvről sikerült megegyezésre jutnunk, de, ahogy már korábban is mondtam, szerintem továbbra is túl magas a plafon. A tízből hét csapatnál egyáltalán nem lesz hatása. Csak három csapatnál (Mercedes, Ferrari, Red Bull) érvényesül majd. Persze így is csökkenti majd a távolságot a hármas és a többiek között.”

“Néhány elemet kivettünk a költségplafon alól, de úgy gondolom, a fontos az, hogy megtettük az első lépést. Miután elindul a dolog, jöhetnek majd a továbbiak.”

F1: Elszabotálják a 2021-es reformot? 3