A múlt hétvégi Belga Nagydíjon a Ferrari volt a leggyorsabb autó, az időmérőn meg is szerezték az első sort, a pole a Charles Leclerc-é lett, míg Sebastian Vettel jelentős hátránnyal hozta a második helyet.

A futamon a monacói jó rajtot véve megőrizte a vezetést, míg Vettel a mercedeses Lewis Hamiltonna folyatott rövid csata után a második helyre sorolt be. A németet a Ferrari Leclerc előtt hívta ki kereket cserélni, ezért visszacsúszott, később pedig, amikor az ifjonc is túl volt a saját cseréjén, csapatutasításra el is engedte őt, hogy aztán megpróbálja a lehető legtovább feltartani az üldöző Hamiltont – a csapat és Leclerc ennek is köszönhette az idei első futamgyőzelmet.

A végső siker ugyan igazolta a vasárnapi szereposztást, de sokaknál nem vette ki magát jól, amit a négyszeres világbajnokkal tettek.

“Szegény Vettel, kész Barrichello volt a versenyen, ahogy elengedte és segítette a csapattársát. Elképesztő ez egy négyszeres világbajnok esetében” – mondta például futamértékelő vlogjában a 2016-os világbajnok, Nico Rosberg.

“Meglátjuk, mi lesz ebből, de azt biztos, hogy Vettel nem örüle ennek. Ahogy már az időmérős videómban is mondtam, Vettel pillanatnyilag küszködik az autóval, főleg a hátuljával, ami nagyon ideges. Az kell, hogy az ember bízhasson az autóban, de pillanatnyilag ő nem kapja meg ezt” – magyarázta.

A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto az év elején még arról beszélt, hogy véleményes esetekben mindig Vettelé lesz az elsőbbség, ő a csapat első számú versenyzője, míg Leclerc-től idén a tanulást várják. Spa nem épp ezt mutatta, sokkal inkább az olasz sajtóban rég meglévő, most újra megjelent kívánság, azaz Leclerc első számúvá tétele látszott megvalósulni.

“Vettelnek félre kell állnia Leclerc útjából” – írta a La Repubblica. “13 futam után a Ferrarinál rájöttek, hogy Leclerc a megfelelő ember a maranellói örökség továbbvitelére” – állt a Corriere dello Sportban. A Gazzetta dello Sport is hasonlóan írt: “A sok balszerencsés eset után Charles rég várt már erre, Belgiumban át is vette a vezető szerepet a csapatnál. A jövő Charles kezében van.”

Binotto a fentiek ellenére is visszautasítja a feltételezést, miszerint Vettel most már csak szárnysegéd, egy Barrichello lenne:

“Nem, nem, nem. Egyszerűen arról van szó, hogy ha az egyik pilóta gyorsabb, előrébb van, akkor a csapat érdeke érvényesül. Ez mindig is így lesz. Sebnek is lesznek még lehetőségei. Futamonként nézzük a dolgokat, és az lesz előrébb, aki jobb.”

13 forduló után szoros a verseny a két Ferrari-pilóta között, mindketten hat-hat dobogós helyezést értek el, de az első győzelem ellenére is Leclerc van hátrébb, ő 157 ponttal az 5., Vettel 169 ponttal a 4. a világbajnokságban.

Forrás: Fotó: Getty Images