A Forma-1-es Német Nagydíjon végre a Williams-csapat is pontot szerzett, méghozzá az általában hátrébb lévő Robert Kubicával. A sportágba nyolc év kihagyás után visszatért lengyelnek szinte új élmény volt az esős F1-es versenyzés, de nehéz hockenheimi körülmények között sem hibázott.

“Már el is felejtettem, mekkora a vízfüggöny, mennyire rosszul lehet látni. Azt hittem, annál nincs őrültebb, mint az esti, ködös raliszakaszok, amikor lekapcsoljuk a lámpát, mert az csak rontana. De ott legalább az itinert lehet látni, így nagyjából tudja az ember, hol is van. Itt, főleg az első körön, nagyon nehéz volt. Fogalmam sem volt, hol vagyok. Lassítottam, ahogy mindenki más is. Elég konzervatívan álltam hozzá” – mondta a futam után az eredetileg a 12. helyen leintett, de az Alfa Romeók büntetéseinek köszönhetően a 10. helyre előresorolt lengyel.

“Nagyon küszködtem a tapadással, az autó pályán tartásával. De összességében nagyon értékes tapasztalat volt ez. Kilenc év sok idő, de úgy gondolom, ilyen körülmények között az a fő, hogy az ember ne veszítse el a fejét, higgadt maradjon, és bár sok autó gyorsabb volt nálunk, sőt, mindegyik, a lényeg az volt, hogy a határig vigyem a sajátomat, és ne azzal foglalkozzak, mi van körülöttem” – magyarázta.

Kubica a Német Nagydíjon “egyszerűen” csak a célig vitte az autót, de annak idején sokkal durvább dolgokat is művelt esőben, a 2007-es Japán Nagydíjon Felipe Massával vívott csatája túlzás nélkül legendás, íme!