Élő: Forma-1 Monacói Nagydíj

Az idei hatodik futamon is Mercedes 1-2 születik, vagy valaki megtöri a domináns sorozatot? Mire lesz képes Leclerc a mezőny sűrűjéből? Ki töri össze először autóját? Élő képes-szöveges közvetítés a 2019-es Forma-1-es Monacói Nagydíjról.

Élő: Forma-1 Monacói Nagydíj

Lewis Hamilton nyerte a 2019-es Forma-1-es Monacói Nagydíjat a Ferrari németje, Sebastian Vettel és a másik Mercedesben ülő Valtteri Bottas előtt. A kockás zászló a Red Bull hollandját, Max Verstappent intette le másodikként, ám a fiatal versenyző veszélyes bokszutcai kiengedésért öt másodperces büntetést kapott, ami miatt csak a negyedik helyen rangsorolták a végén.

Hamilton 66 kört autózott egy szett gumival, sikerét Verstappen veszélyeztette, de a holland csak egy koccanásos kísérletig jutott, előzni nem tudott. Charles Leclerc koccant, autója defektet kapott, megsérült, így kiállni kényszerült.

Ez volt Hamilton 77. futamgyőzelme, Monacóban a harmadik. A 2019-es bajnokságban megerősítette vezető helyét, már 17 pont az előnye. Győzelmét Laudának ajánlotta, a pálya melletti medencébe ugorva ünnepelt.

Így zajlott a futam:

Kellemes időben, 22 fokos levegő- és 35 fokos aszfalthőmérséklet mellett sorakoztak fel a rajtrácsra az autók a 2019-es szezon hatodik Forma-1-es futamára, a Monacói Nagydíjra.

A hercegségbeli versenyen az első rajtkockából Lewis Hamilton rajtolhatott, pályafutása során 85. alkalommal. Mellőle a másik Mercedesszel Valtteri Bottas várhatta a piros lámpák kialvását. A harmadik helyről Max Verstappen indulhatott a Red Bull-lal, oldaláról a Ferrari négyszeres világbajnokával, Sebastian Vettellel. A harmadik sorban a középmezőny legjobbjai álltak, Kevin Magnussen a Haas-Ferrarival és Daniel Ricciardo a Renault-val. Hetedik helyről kezdhette a versenyt Danyiil Kvjat a Toro Rossóval, míg a nyolcadik rajtkockában az eredetileg ötödik időt futó Pierre Gasly állhatott fel, ám a Red Bull franciáját három pozícióval visszasorolták az időmérő után Romain Grosjean feltartásáért. A legjobb tízbe még befért Carlos Sainz a McLarennel, valamint a másik Toro Rossóval Alexander Albon.

Jubilált Kimi Räikkönen, aki 300. F1-es hétvégéjén vett részt. A finn a 14. helyről vághatott neki a versenynek az Alfa Romeóval.

Gasly mellett Antonio Giovinazzi is büntetést kapott. Az Alfa Romeo olasz pilótája Nico Hülkenberget tartotta fel az időmérőn, így a 15. helyett a 18. rajtkocka lett az övé. Ezzel Charles Leclerc járt jól, aki nagy meglepetésre az időmérő első szakaszában elvérzett a Ferrarival hazai pályáján.

Az idei, megváltozott gumiszabályok miatt a hivatalos beszállító Pirelli abroncsai minden pályán ugyanabban a három színben pompáznak: a piros oldalfalú a lágy, a sárga oldalfalú a közepes és a fehér oldalfalú a kemény keveréket jelenti, legalábbis ami az adott versenyhétvégén elérhető választékot illeti.

A mezőny többsége lágy gumikon vágott neki a 78 körös megmérettetésnek. A sárga oldalfalú gumikon Hülkenberg, Norris, Leclerc, a két Racing Point és a két Williams rajtoltak, a többiek a lágyon indultak.

A Pirelli szerint a leggyorsabb stratégia száraz időben az egy kiállásos taktika lehetett volna, lágy-kemény elosztásban, igen széles kiállási ablakkal a 10. és a 22. kör között. A feltételezések szerint valamivel lassabb lett volna ennél a lágy-közepes etapokkal futott verseny, ami a gumikat jobban kezelő versenyzőknek lehetett volna opció. Az olaszok a két kiállásra játszókra is gondolt, nekik a lágy-lágy-kemény felállást ajánlotta, de a gumicég meglátása szerint akkor működhet ez utóbbi stratégia, ha a lágyak a vártnál sokkal jobban kopnak.

Az idei szezontól kezdve a leggyorsabb kört megfutó pilóta is kap egy pontot, feltéve, hogy az első tíz hely valamelyikén végez.

vége 0 új esemény

2019 Forma-1 Monacói Nagydíj

15:16

Rajt/1. kör

Hamilton megtartotta az első helyet a rajt után, Bottas pedig kivédekezte Verstappen támadását. Vettel maradt a negyedik, Ricciardo jött fel az ötödik helyre. Baleset nélkül lezajlott az első kör.

15:18

2. kör

Hátul Leclerc a rajt óta javított két pozíciót, a monacói a 13. helyen állt a Ferrarival, Lando Norrist a hajtűben előzte meg.

15:20

3. kör

Az élmezőny szétszakadozott, az állás: Hamilton, Bottas, Verstappen, Vettel, Ricciardo, Magnussen, Gasly, Sainz, Kvjat, Albon. A DRS használata engedélyezett.

15:22

5. kör

Bottasé a leggyorsabb kör, így ideiglenesen a finn neve mellett szerepelt a pluszpont. A csapatok rövid időn belül esőre számítottak.

15:23

6. kör

Leclerc beragadt Grosjean mögé, a francia a lágyakon autózott, míg a monacói a közepeseken.

15:25

8. kör

Ricciardo körönként 2 másodperccel lassabb a Renault-val, mint az előtte haladó Vettel. Az ausztrál mögött vonatozik a fél mezőny, többek között Leclerc is, aki a Rascasse-ban elment Grosjean mellett.

15:29

11. kör

A szétfoszló gumi az egész autó hátulján nyomot hagyott, Leclerc kemény gumikra váltott. A pálya teli lett törmelékkel, ami miatt a biztonsági autót beküldték a pályára.

15:31

12. kör

A fél mezőny váltott, és Verstappen megelőzte a bokszban Bottast. A két autó össze is ért, a Red Bull pedig megsérült. Hamilton és Bottas friss közepeseken, Verstappen és Vettel kemény gumikon.

15:33

13. kör

Bottas újra cserélt, a finn keményet kapott a bokszban. Talán a koccanás miatt cserélt még egyszer a Mercedes.

15:35

14. kör

A sorrend a biztonsági autó mögött: Hamilton, Verstappen, Vettel, Bottas, Gasly, Sainz, Kvjat, Albon, Grosjean, Norris. A safety car behajtott a bokszba a kör végén.

15:37

15. kör

Esőnek egyelőre nem volt nyoma az újraindítás után sem. Bottas Vettelt támadta, de a hideg gumikon még nem próbálkozott előzéssel.

15:38

16. kör

Giovinazzi dugót okozott a Rascasse-ban, megpöccintve Kubica Williamsét. Leclerc még több időt veszített.

15:40

17. kör

Verstappen és Bottas bokszutcai incidensét vizsgálta a versenybíróság, miközben Leclerc újra a bokszban járt friss lágy gumikért. A hollandot csapat nem biztonságosan engedte ki a bokszból.

15:44

21. kör

Az események lenyugodtak, a versenybíráknak pedig akadt feladatuk bőven, a Giovinazzi-Kubica kipörgetést is vizsgálni kezdték.

15:47

23. kör

Hamilton gumijai lágyabbak, mint a mögötte jövőké. A brit emiatt nagyjából 3 másodperccel lassabb, mint amire autója képes lenne. Verstappent 5 másodpercre büntették nem biztonságos bokszutcai kiengedés miatt.

15:51

26. kör

Giovinazzi esetében is eredmény született, az olasz 10 másodperces büntetést kapott.

15:53

27. kör

Verstappen elkezdte támadni Hamiltont az öt másodperces büntetése miatt. Vettel is ragadt rá, ugyanis a holland büntetése és Hamilton puhább gumijai végső soron az ő malmára is hajthatta volna a vizet.

15:54

28. kör

A helyszínen tartózkodó riporterek és Carlos Sainz szerint is elkezdett szemerkélni az eső.

15:56

30. kör

Az állás: Hamilton, Verstappen Vettel, Bottas, Sainz, Kvjat, Albon, Grosjean, Gasly, Norris. A Red Bull franciája egy kerékcsere miatt esett vissza a kilencedik helyre. A leggyorsabb kör Vettelé volt ekkor.

15:58

31. kör

Hamilton gumijai igen viseltesek voltak, Verstappen pedig ott loholt a brit nyakán. Sainz is a bokszban járt, a kilencedik helyre tért vissza.

16:01

33. kör

Kvjat az ötödik helyről kiállt kereket cserélni. Az orosz közepeseket kapott. Sainz előtt üres a pálya, a friss gumikon a McLaren spanyolja pedig megfutotta a leggyorsabb kört. Emiatt Kvjat is csak mögé tudott visszatérni.

16:03

36. kör

A jubiláló Räikkönen versenye nem éppen ünnepi, a finn a 12. helyen haladt a verseny feléhez közeledve.

16:06

37. kör

Az élmezőny utolérte Kubicát. Az eső nem erősödött, bőven elegendőek a slick gumik a pályára.

16:08

39. kör

Féltávnál továbbra is Hamilton vezet Verstappen, Vettel, Bottas, Albon, Grosjean, Gasly, Sainz, Kvjat és Norris előtt.

16:09

40. kör

Az eső ismét felerősödött a helyszíni beszámolók szerint. A kameraképeken is több az esőcsepp, mint korábban.

16:11

41. kör

Albon eddig nem járt a bokszban, de a Toro Rosso-pilóta végre cserélt, közepeseket kapott.

16:13

43. kör

Hamilton a gumikra panaszkodott, szerinte a rossz gumin haladt a verseny ezen szakaszában. A csapat igyekezett nyugtatni, és Grosjeant hozta fel példaként, aki az ötödik helyen haladt ekkor, kerékcsere nélkül.

16:15

45. kör

Alboné a leggyorsabb kör a Toro Rossóval. Ha Hamilton tartja ezt a tempót, elképzelhető, hogy Monacóban nem egy topcsapat kaparintja meg a bónuszpontot.

16:17

46. kör

Vettel elkezdett felzárkózni a Hamilton-Verstappen duóra.

16:21

49. kör

Bottas veszített rajta leginkább Stroll lekörözésén, az első három gond nélkül hámozta át magát a lekörözöttek egy részén.

16:23

51. kör

Hamilton szerint vége a bal elsőjének, a csapat a bokszkiálláson gondolkodik. Grosjean viszont valóban cserélt, közepeset kapott. A francia a kilencedik helyre tért vissza.

16:26

53. kör

Valóban látszik, hogy Hamilton gumijai elfogytak, Vettel is visszazárkózott Verstappen mögé.

16:28

55. kör

Hülkenbergnek kellett sűrűn a visszapillantóba néznie a 14. helyen, ugyanis Hamilton ott tornyosult mögötte Verstappennel, Vettellel és Bottasszal együtt.

16:30

56. kör

Kvjatnak volt egy rázós helyzete, amikor a sikán előtt utolért egy lekörözést alatt álló Williamst – derült ki egy visszajátszásból. Az orosz elkerülte az ütközést.

16:32

58. kör

Hamilton kétségbeesetten panaszkodott a csapatrádión a gumik állapotára, ám a Mercedes válasza alapján a brit valószínűleg újabb kiállás nélkül fejezheti be a versnyt.

16:34

59. kör

Ha így intenék le a versenyt, Verstappen nem állna a dobogóra büntetése miatt, csak a negyedik lenne Bottas mögött.

16:35

60. kör

Perez többször is meg próbálta előzni Magnussent a sikánnál, de a Haas mindkét eddigi alkalommal levágta a pályát.

16:37

62. kör

Verstappen nagyon közel volt Hamiltonhoz a hajtűben, de nem eléggé még. A különbség nagyon kicsi a két pilóta közt.

16:38

63. kör

Bottas mögött egyébként Gasly, Sainz Kvjat, Albon, Grosjean és Ricciardo volt a pontszerzők sorrendje. A Red Bull franciája a leggyorsabb kört vette célba, friss gumikat kapott.

16:43

66. kör

Bottas váratlanul megfutotta a leggyorsabb kört. Ez is megmutatta, hogy az üldözők gumijaiban van még tartalék.

16:44

67. kör

Eddig tartott a finn Mercedes-pilóta leggyorsabb köre, Gasly a friss gumikon elhappolta előle a bónuszpontot.

16:47

69. kör

Vettel is megpróbálkozott a leggyorsabb kör megfutásával, valamelyest lemaradt Verstappenékről.

16:48

70. kör

Hamilton tempóját az is mutatja, hogy George Russell a Williamsszel is gyorsabb, mint ő. Verstappen nagyon Hamilton nyakán haladt, a hajtűben egymás mellett fordultak.

16:50

71. kör

Verstappen átvágta a pályát a harmadik szektorban, emiatt kicsit lemaradt Hamiltontól.

16:51

72. kör

Néhány körrel a verseny vége előtt az állás: Hamilton, Verstappen, Vettel, Bottas, Gasly, Sainz, Kvjat, Albon, Grosjean, Ricciardo.

16:54

74. kör

Vettel minden eddiginél közelebb volt Verstappenhez, és a holland is Hamiltonhoz. A Mercedes azonban erősebb motorilag, nem sikerült az előzés.

16:57

76. kör

Grosjean öt másodperces büntetést kapott, mert átlépte a bokszutca kivezető sávjánál a vonalat. Verstappen és Hamilton összeért a féktávon, a brit átvágta a sikánt, a holland pedig lemaradt.

17:01

78. kör/Cél

Lewis Hamilton végül megnyerte a 2019-es Forma-1-es Monacói Nagydíjat. Verstappen büntetése miatt Vettel állhat fel a dobogó második, Bottas pedig a harmadik fokára. A holland negyedik lett.

Pierre Gasly a másik Red Bull-lal az ötödik helyen megfutotta a verseny leggyorsabb körét, megkaparintva ezzel a plusz pontot.

Pontot szerzett még Sainz, Kvjat, Albon, Ricciardo és Grosjean.

17:05

Végeredmény

Forrás: Fotó: Europress, Getty Images