Egyre világosabb, mennyit számít, hogy 2017-ben Fernando Alonso és a McLaren az Indycar-élcsapat Andretti Autosport segítségével, az általuk felkészített autóval futott neki az Indy 500-nak, hiszen a McLaren idei, önálló projektje siralmasan muzsikál.

A keddi elektronikai problémák, a szerdai autótörés és az autó újjáépítése miatt teljesen kihagyott csütörtöki edzésnap után Alonso és a McLaren ugyan derekas munkát végzett pénteken, de ez is nagyon gyenge felkészülést jelentett szombatra, hiszen Alonso az Indy 500 időmérőjén csak a 31. lett, eredményével nem is kvalifikált a futamra.

Az eredetileg a futam megnyerését célul kitűző Alonso ma, a “Bump Sunday” keretében öt másik pilótával együtt újra próbálkozhat, a 31-34. rajthelyért csapnak majd össze.

A kétszeres F1-világbajnok a szombati kvalifikáció után adott nyilatkozata alapján talán már le is mondott az idei Indy 500-as reményekről:

“Azt hiszem, nem volt meg a tempónk, a megérdemelt helyünkön vagyunk, de holnap még les egy esélyünk indulási jogot szerezni a versenyre. Ha sikerül, oké, ha nem, akkor azért nem nem érdemeltük ki, szóval azt is elfogadom” – mondta, hozzátéve, hogy nem igazán vár már gyorsulást az autótól vasárnapra.

“Nem sok maradt benne, hogy őszinte legyek. Egész héten nagyjából ez volt. Hiányzik a tempó, márol holnapra nem fogjuk megtalálni. Igyekszem majd szép, tiszta etapot menni és remélhetőleg úgy ott leszek a továbbjutók között.”