Kettős győzelmet ünnepelhetett a Mercedes a 2019-es Forma-1-es Spanyol Nagydíjon. A futamot a második helyről rajtoló Lewis Hamilton nyerte, aki a rajtnál megelőzte a csapattárs Valtteri Bottast. A dobogó legalsó fokára Max Verstappen állhatott fel a Red Bull-lal.

A rajtot Sebastian Vettel kapta el a legjobban, sokáig úgy tűnt, hogy akár Bottast is átugorhatja, de végül lecsúszott az ívről és csak a negyedik helyen mehetett tovább. A német mellett ugyanis Verstappen is elment, aki innentől ki sem engedte a harmadik pozíciót a kezéből. Valószínűleg ezért választották meg a nézők a nap versenyzőjének a Red Bull hollandját.

Charles Leclerc volt a legmerészebb az élmezőnyből, a Ferrari monacóija ugyanis csak egy kiállással tervezett, míg a többiek kettővel. Azonban ő is kereket cserélt másodjára is, amikor Lance Stroll és Lando Norris a pálya első kanyarkombinációban összeért, és mindketten kiestek. A baleset miatt a versenyirányítás pályára küldte a biztonsági autót, ami miatt az utolsó 14 körre egy izgalmas sprintversenyben reménykedhettünk. A nagy csaták az élen elmaradtak, csak az utolsó pontszerző helyeken volt némi viaskodás, melynek Romain Grosjean volt a főszereplője.

A Ferrarik verseny közben többször is helyet cseréltek, a leintésnél Vettel volt a negyedik, Leclerc az ötödik. Pierre Gasly a hatodik helyre hozta be a másik Red Bullt.

F1: Hamilton a rajtnál megnyerte a Spanyol Nagydíjat 1

A középmezőny legjobbja Kevin Magnussen lett a Haas-Ferrarival. A hazai hős, Carlos Sainz a nyolcadik lett a McLarennel, őt nem sokkal lemaradva Danyiil Kvjat követte a Toro Rossóval. A tizedik helyen Romain Grosjean ért célba a másik Haas volánja mögött, ezzel idei első pontját szerezte meg.

Strollon és Norrison kívül más kiesőt nem hozott a 66 körös nagydíj.

F1: Hamilton a rajtnál megnyerte a Spanyol Nagydíjat 2

A bajnokságot ismét Hamilton vezeti 112 ponttal, mögötte Bottas lemaradása csak hét pont. Verstappen mindössze 66 ponttal a harmadik, akit Vettel követ 64 egységgel, míg Leclerc 57 ponttal az ötödik helyen áll tizenhat futammal a szezon vége előtt. A konstruktőri bajnokságban a Mercedes 217 pontjához képest a Ferrari neve mellett mindössze 121 egység áll.

A verseny részletes összefoglalója itt olvasható.

Forrás: Fotó: Europress, Getty Images