Nem is olyan régen még Sebastian Vettel volt az, aki akármit mondott a rádióban, azt kissé manipulatív jelleggel már tették is adásba a rendezők, az utóbbi időben viszont leszálltak a németről. De csak azért, hogy most csapattársa, Charles Leclerc rádiózását hallgassák szorgalmasan, és tegyék adásba rögtön, amint mond valamit.

A monacói olykor keményen ostorozza magát, legutóbb, a bakui időmérős balesete után azon lamentált, hogy mennyire hülye. Vettel szerint teljesen normálisak Leclerc rádiózásai.

“Normál esetben a rádióüzenetek feszültnek hangzanak” – mondta Vettel. “Az a trükkös ezekben az üzenetekben, hogy miközben valaki hallgatja őket, igazából fogalma sincs arról, hogy mi milyen felfokozott állapotban vagyunk versenyzés közben.”

“Szerintem teljesen normális, ha valaki nem úgy válaszol, mintha éppen otthon, a kanapén ülve, itallal a kezében relaxálna. Olyan gyorsan akarunk körbemenni egy pályán, amennyire csak lehet, eléggé sietünk, és ez mindegyikünkre vonatkozik.”

“Ha nyugodtnak tűnsz, később meg is fogják a kérdezni, hogy mi a gond. Szerintem ez jó jel, mert az érzelmek fontosak a sportban, és ezeknek őszintének kell lenniük.”