Az idénynyitó Forma-1-es Ausztrál Nagydíjon váratlan helyzettel kellett megküzdenie néhány pilótának. A williamses Robert Kubica és Pierre Gasly, a Red Bull franciája sem látta tökéletesen a futam kezdetekor kialvó startlámpákat. George Russell igen találékony volt, őt is érintette a probléma. “Nézelődtem mindenfelé, amikor megláttam a Paddock Club üvegein visszatükröződni a lámpákat. Szörnyű volt, mert már az ötödik lámpa égett, és a kezem még nem volt a jó helyen.”

A pilóták az új aerodinamikai szabályok áldozatai lettek. Ennek keretében az idei évre a Forma-1-es autók hátsó szárnya 10 cm-rel szélesebb és 2 cm-rel magasabb lett, azért, hogy a autók mögött képződő örvényeket magasabbra terelve a versenyzők könnyebben követhessék egymást.

Hogy a jövőben ebből ne legyenek gondok, Bahreinben a rajtrács középső részére is szerelnek egy lámpát, így a hátsó régióból rajtoló versenyzők is el tudnak indulni a piros fények kialvásakor a várakozások szerint. A jelzőberendezés csak a negyedik és az ötödik lámpák felvillanását, illetve kialvását mutatja, de ha igény lesz rá, a jövőben egy teljes sort is felszerelhetnek az illetékesek a futamok helyszínein.

A korábbi szezonokban egyébként voltak a rajtrács elejétől távolabb eső részeken is startlámpák, ám a 2017-es szabályváltozásokkal érkező alacsonyabb hátsó szárnyak miatt nem alkalmazták ezeket. A glória tavalyi bevezetésekor is bevetették a segédlámpákat, a szokásosnál alacsonyabbra helyezve őket, nehogy a fejvédő felső kerete kitakarja azt.