Villanyfényben, 27 fokos aszfalt- és 25 fokos levegőhőmérséklet mellett zajlott le az idei év második időmérő edzése a szahíri versenypályán a 2019-as Bahreini Nagydíjon.

A Q1-ben Robert Kubica volt az első, aki a pályára hajtott a Williamsszel, az első mért kört azonban a thai színekben versenyző újonc, Alexander Albon futotta. A Toro Rosso pilótája 1:31,125-es idővel kezdett, az első mérvadó kört azonban Valtteri Bottas futotta a Mercedessel, a finn 1:29,498-at ment.

A Ferrarik egyből lenyomták Bottast, Charles Leclerc 1:28,495-ös idővel több mint 1 másodperccel verte meg a jobbik Ezüstnyilat. Sebastian Vettel is erősen kezdett a másik Ferrarival, két tizeddel maradt el a monacói idejétől. Lewis Hamilton később javított a másik Mercedesszel, hét tizedre faragva hátrányát.

A végső tűzijátékra a mezőny nagy része kifutott, a Ferrarik, a Mercedesek, Kevin Magnussen és Max Verstappen kivételével. Az első szakasz végén Leclerc idejét már nem tudták megverni. Hoppon maradt az alfás Antonio Giovinazzi, a hétvége korábbi részében remeklő Nico Hülkenberg a Renault-val, Lance Stroll a Racing Pointtal, valamint a két Williams George Russell-Robert Kubica sorrendben, de a lenygel ezúttal legalább már csak hajszálnyival volt lassabb az újoncnál.

Lando Norrist épp leggyorsabb körén tartotta fel Romain Grosjean a Haas-Ferrarival. A McLaren pilótája érthető módon ingerült volt, a versenybírák vizsgálatot rendeltek el a franciával szemben.

A Q2-t némi várakozás után Bottas kezdte meg egy 1:28,830-as idővel. Ezt a csapattárs Hamilton két és fél tizeddel azonnal megjavította, de Charles Leclerc Ferrarija még utolsó kanyarban elkövetett hibája ellenére is fél másodperccel megverte a Mercedeseket. Vettel elsőre egy lassabb kört futott, a német csak a hatodik lett. A négyszeres világbajnok feltartásra panaszkodott a rádión.

A németnek emiatt újra a pályára kellett hajtania, hogy biztonságban tudhassa magát. A két Mercedesen és Leclerc-en kívül mindenki szeretett volna javítani. A legjobb tízből végül kicsúszott Daniel Ricciardo a Renault-val, Pierre Gasly a Red Bull-Hondával, Sergio Perez a másik Racing Pointtal, valamint a két Toro Rosso. Kimi Räikkönen a Q1 után a Q2-ben is továbbjutott az Alfa Romeóval, a finn mindkétszer az utolsó továbbjutó helyet szerezte meg.

A Ferrari monacói pilótája ezt a szakaszt is az élen zárta 1:20,046-os idejével. Vettel második próbálkozásra három tizeddel maradt el csapattársa mögött, így a második helyen zárt a Q2-ben.

A Q3-as első felfutás után Leclerc vezetett 1:27,958-as körrekorddal, mögötte Hamilton lemaradása több mint kéttized másodperc volt, míg a virtuális rajtrács második sora ekkor Bottasé és Kevin Magnussené volt a Haas-Ferrarival. Az ötödik helyen ekkor Carlos Sainz állt a McLarennel. Vettel és Max Verstappen nem ment ki a többiekkel mért körre.

A fináléra mindenki felcsavarta a motorokat és új gumikat tett fel. Ekkor már Vettel és Verstappen is elhagyta a bokszutcát, hogy gyors kört fussanak. A leggyorsabb végül Leclerc lett, 1:27,866-os új pályacsúccsal, Vettel a második időt futotta. A második sor a Mercedesé lett Hamilton-Bottas sorrendben. Verstappen az ötödik lett, a középmezőny élén Magnussen zárt a hatodik helyen.

Leclerc F1-es pályafutása első pole-pozícióját szerezte meg, a Ferrari pedig rekordot állított be: 62. alkalommal sajátították ki az első sort, így holtversenyben az élén állnak ezen a téren a Williamsszel és a McLarennel.

F1: Tarolt az időmérőn a Ferrari-újonc 1

A 2019-es Forma-1-es Bahreini Nagydíj vasárnap délután 17.10-kor kezdődik.

Forrás: Fotó: Europress, Getty Images