Romain Grosjean, a Haas F1 Team versenyzője előtt ott volt a lehetőség, hogy csapattársához, Kevin Magnussenhez hasonlóan fontos pontokat szerezzen a 2019-es szezonnyitó Forma-1-es Ausztrál Nagydíjon, de a csapat elkövette ugyanazt a hibát, ami miatt egy évvel korábban mindkét versenyző feladni kényszerült a versenyt. A francia bokszkiállását követően meglazult a bal első kerék, emiatt idén sem fejezte be a versenyt az Albert Parkban. Pályafutása során ez már a hatodik ilyen alkalom.

“Deja vu érzés!” – mondta Grosjean. “Két évben egymás után ugyanaz a probléma. Ez a harmadik olyan év zsinórban, amikor pontszerző helyről vagyok kénytelen kiállni. Ausztrália nem szeret engem. Imádok itt lenni, nagyszerű hétvégénk volt… de hát ez van. Senki sem szeretné így kezdeni az évet. Nem könnyű ezt megemészteni, de csapatként továbbra is együtt kell dolgoznunk. Meg kell bizonyosodnunk róla, hogy ez nem fog megtörténni újra.”

A kiesésén túl arról is beszámolt, hogy az új aerodinamikai szabályoknak köszönhetően lényegesen könnyebb lett szorosan követni az elöl haladó autót, ugyanakkor az előzési lehetőségek továbbra is korlátozottak maradtak. A Haas versenyzője hosszú körökre beragadt a használtabb gumikon előtte haladó Antonio Giovinazzi mögé.

“Az új aerodinamikai szabályoknak köszönhetően könnyű követni az előttem haladót. Ez jó dolog, de a gumik még mindig túlmelegednek, amint kicsit jobban nyomjuk a gázt, ezért nagyon, de nagyon nehéz az előzés” – tette hozzá a Haas franciája.

Forrás: Fotó: Europress, Getty Images, Motorsport.com