Fernando Alonso a McLaren, az amerikai Andretti Autosport és a közös motorszállító, a Honda együttműködésében tavaly nekifutott az Indy 500-as futamnak, amelyen versenyképesen is vezetett, amíg egy motorhiba miatt ki nem esett.

Mivel hasonló esetből bőven akadt a Forma-1-ben is a McLarennél 2015-17 között, a japánokkal szakítottak is a tavalyi idény végén, ám a válás most visszaüthet.

Miután Alonso idén a Toyotával behúzta a Le Mans-i 24 órást is, az F1-ből az év végén távozó spanyol számára logikus lenne az IndyCarba való visszatérés, hogy megszerezhesse az autóversenyzés hármas koronáját, ám az Andretti továbbra is a Hondával dolgozik, az Autosport pedig úgy tudja, a japánok a McLaren és Alonso kemény kritikái, az állandó hibáztatásuk után 2019-ben már nem szeretne velük dolgozni.

Az egyébként a McLaren-vezér Zak Brownhoz kötődő szaklap azt írja, a wokingiak a Chevrolet-val próbálnak összehozni valamit az Andretti és az amerikai erőforrást használó Harding Racing segítségével, ám az idő vészesen fogy.

Alonso a múlt héten egyébként újra IndyCar-járgányt tesztelt, ám az Andretti Autosport autóján annak ellenére sem volt ott a Honda matricája, hogy a motorborítás alatt az ő erőforrásuk dolgozott.

Forrás: Fotó: Europress