A 2018-as Forma-1-es szezon márciusban Ausztráliában vette kezdetét. A három nagycsapat pilótái mind világbajnoki ambíciókkal tekintettek az előttük álló szezonra, köztük Max Verstappen is. A holland a hatodik helyen látta meg a kockás zászlót az év első futamán, egy megpördülés írható a számlájára.

Bahreinben duplán hibázott a fiatal Red Bull-pilóta. Az időmérőn belecsúszott a falba, amit akkor a motor rakoncátlankodásával magyarázott, ám utólag kiderült, hogy saját lába volt rakoncátlan. A futamon aztán a mezőnyben Lewis Hamiltonnal viaskodva összeértek, a Red Bull felfüggesztése nem bírta a terhelést.

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés, Ápr 7., 2018, időpont: 9:48 (PDT időzóna szerint)

Kínában egy győzelmet dobott el magától előbb Hamilton elleni túl aggreszív előzési kísérletével, majd Vettelt kiforgatva esett hátra ismét.

A bakui futam talán az idei legemlékezetesebb balesete, Ricciardóval folytatott egész futamos viaskodásának kettős kiesés lett a vége.

Spanyolországban a virtuális biztonsági autó mögött szaladt neki Lance Stroll Williamsének, de így is felért a dobogóra.

Legutóbb pedig a monacói harmadik szabadedzésen bontotta le autóját, teljesen lemásolva egyik itteni 2016-os balesetét…

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés, Máj 26., 2018, időpont: 5:41 (PDT időzóna szerint)

…a másik a felszáradó pályán történt a futam közben.

És még egy ráadás, még 2015-ből: a mezőny újonca még a Toro Rossóval üldözte Grosjeant a szűk utcákon, végül az első kanyar falában kötött ki a holland.

Forrás: Vezess