A Forma-1-et tavaly év elején felvásárolt amerikai Liberty Media több évtizedes – ámbár sokak szerint nagyon is idejétmúlt – hagyománynak vetett véget 2018-ban, ugyanis a rajtrácson eddig szereplő modellek, az ún. grid girlök helyett immár gyerekeket vonultatnak fel vasárnaponként a rajt előtt.

Vannak azonban olyan pályák, ahol nem vevők a Liberty reformjára, a hétvégi Monacói Nagydíjon csak azért is lesznek hölgyek. A gyereket ugyan nem dobják ki, ám a monte-carlói szervezők a szponzor TAG Heuer hoszteszeiként a rajtrácsra küldik a lányokat, akik ott fotóznak, a közösségi médiába posztolnak majd, ahelyett, hogy a rajtszámos névtáblákat tartanák, mint eddig. A kecske is jóllakik és a káposzta is megmarad.

Monaco fityiszt mutat az F1 urainak 1

Nem Monaco az egyetlen “lázadó”, az Orosz Nagydíj szervezői is jó előre jelezték, hogy ragaszkodnak a hölgyekhez, így Szocsiban is kitalálnak majd valamit…