A haasos Romain Grosjean a 2017-es Japán Nagydíj óta nem hozott pontot a csapatnak, pedig az idei évben minden esélye meglenne erre az igen versenyképes autóval. Míg csapattársa, Kevin Magnussen már 19 pontnál jár 2018-ban, Grosjeannál inkább az incidensekből volt ennyi, az esős-kelős idénykezdésre a koronát a vasárnapi Spanyol Nagydíj első körén tette fel ezzel a balesettel:

A versenybírók utólag háromhelyes rajtbüntetést és három büntetőpontot is kiosztottak a franciának, ám csapatfőnöke, Günther Steiner kiáll mellette:

“Szerintem szokványos első körös baleset volt ez. Igen, kellemetlen következményekkel, de ilyenkor csak néhány ezredmásodperc van a döntésre, ő pedig úgy döntött, ahogy.”

Steiner azt mondta, a csapat igyekszik segíteni a rossz szériát élő francián:

“Pillanatnyilag Romain renoméja nem áll túl jól, könnyű célpont a kritikusoknak, de szerintem a versenybírók büntetése igazi övön aluli ütés volt.”

“A kiesés után azonnal beszéltem vele, mert gondoltam, hogyan érezheti magát. Ha én sem állok mellé, vége. Szóval segíteni fogunk neki. Mondtam, hogy nem hibáztatom, igyekezett jó rajtot fogni, de nem jött be a dolog. Lépjünk tovább, koncentráljunk Monacóra, arra, hogy ott hozza majd a maximumot! Jelenleg eléggé odavan, de jól fog majd reagálni. Persze kilenc pont nélküli futam nem jó, biztosan fáj neki, de magára talál majd!”