Fernando Alonso a múlt hétvégén indult első hosszútávú versenyén a WEC-ben, és a spái 6 órás futamot csapattársaival, Nakadzsima Kazukival és Sebastien Buemivel meg is nyerte. A sikerhez persze az is kellett, hogy a Toyota másik LMP1-es autóját utólag kizárják az időmérőről, hiszen Alonsóék így örökölték meg a pole-t a Mike Conway, Kobajasi Kamui, Jose Maria Lopez hármasától, akik a bokszutcából, egy kör hátránnyal indultak.

Az utóbbi, 7-es rajtszámú Toyota így is egészen felzárkózott a 8-asra, az 5. óra végén már csak egy perc körül hátrányban volt, az utolsó óra elején pedig, egy biztonsági autós szakasz után a lemaradás másodpercekre csökkent, Mike Conway végül 1,4 másodperces hátránnyal kergette a célba Alonsót.

A Toyotánál nem titkolták, hogy csapatutasítás miatt nem előzte meg a gyorsabb autó Alonsóét:

“Úgy egyeztünk meg, hogy az autóink az utolsó bokszkiállásig versenyezhetnek egymással, és végül pont addigra értek egymás közelébe. De azt mondtuk a versenyzőinknek, hogy csak az utolsó kiállásig szabad a verseny, ugyanis az utolsó körökre nem nem akartunk feszültséget” – mondta Toyota motorsportfőnöke, Pascal Vasselon, elismerve, hogy a hátulról előkapaszkodó autó volt a gyorsabb a kettő közül.

“A köridők is azt mutatják, hogy a 7-es autó egy kicsit gyorsabb volt, de csak egy-két tizeddel, szóval csak a biztonsági autó miatt került olyan közel.”

Alonso és társai legközelebb június közepén lépnek pályára újra a WEC-ben, akkor a legendás Le Mans-i 24 órás verseny következik.

Forrás: Fotó: Europress