A Ferrari német pilótája az első két futam megnyerése után a maximális 50 ponttal vezeti a 2018-as Forma-1-es bajokságot, míg a mercedeses címvédő, Lewis Hamilton 17 pontos hátránnyal a második.

A négyszeres világbajnok angol korábban már ötször győzött Sanghajban, ezen a hétvégén pedig csakis a hatodik diadal lehet a célja a Kínai Nagydíjon.

“Mindig is jó volt hozzám ez a pálya, ezért nagyon remélem, hogy sikerül visszakapaszkodnom oda, ahová az elmúlt két futamon igyekeztem. Jó dolgok jönnek, de 17 pont hátrányban vagyok, ezért nem fér bele, hogy még több pontot veszítsek Sebastiannal szemben” – mondta csütörtökön Sanghajban Hamilton.

Az angolt Melbourne-ben és Bahreinben is rádiós problémák (is) hátráltatták, kiemelte, hogy ilyen szoros csatában ez sem fér bele:

“Nagyon kevésen múlik minden, ami igen felerősíti a kommunikáció és minden más apróság jelentőségét is, ilyeneken múlhat hét pont. Nem adhatunk több futamot a Ferrarinak, ezért el kell jutnunk oda, hogy ne csak az autó legyen erős, hanem a futamon végzett munkánk is. Bahreinben kiváló volt a stratégia, de ahhoz, hogy végre lehessen hajtani, értenünk kell egymást, azt, hogy mit is akarunk.”

Forrás: Fotó: Europress