Richard neve persze azonnal felmerült a Honda bejelentése után, hiszen az angol 2003-ig vezette már a csapatot, idén pedig saját alakulattal akart beszállni az F1-be, de elmondása szerint a legfrissebb történések tették igazán komollyá a szándékait.
“[A Subaru kiszállása] megritkította a dolgaimat, most már van egy kis időm ezen is elgondolkodni. A Forma-1 2010-es struktúraváltása, az új szabályok, és az igen jelentős költségcsökkentések sokkal vonzóbbá teszik a sportot a miénkhez hasonló vállalatok számára. A jelenlegi körülmények sokkal ésszerűbbnek látszanak” – nyilatkozta Richards a The Sunnak.




