Nemcsak a Honda Forma-1-es csapatát hozta nehéz helyzetbe a gazdasági válság, de a sorozat egyik patinás résztvevője, a McLaren is megszorításokra készülhet.

“A világgazdasági válság miatt számításaink szerint 2009-ben harminc százalékkal kevesebb pénzből gazdálkodhatunk, mint idén” – mondta Ron Dennis csapatfőnök az Observer című lapnak. “Reklámbevételeink és a szponzorainktól érkező támogatások összege is csökken, mivel partnereinknek is kisebb összegből kell gazdálkodniuk.”

Nem megy csődbe a csapat
Csökken a költségvetés
2 fotó
Nem megy csődbe a csapat

Nem megy csődbe a csapat

Nem megy csődbe a csapat


A korábban tervezett 280 millió font helyett, jövőre csak 175 millióból kell versenyképesen működnie a csapatnak. Dennis szerint 2010-ben és 2011-ben további megszorításokra lesz szükség.

Norbert Haug, a Mercedes sportigazgatója úgy vélte, a következő két évben a csapatoknak felére kell csökkenteniük kiadásaikat. “Nem könnyű a helyzetünk, de nem fenyeget csődveszély, mivel időben megtettük a szükséges intézkedéseket ennek elkerülése érdekében” – jegyezte meg Haug.

Forrás: MTI