Ecclestone nem a levegőbe beszél, ahogy kiderült, már tárgyalásokat is kezdett a Donington Park pályával az esetleges költözésről. Donington egyszer már helyet adott a Brit Nagydíjnak, 1993-ban rendezték itt a futamot.
“Tárgyalunk Doningtonnal a Brit Nagyíj rendezéséről. Igyekszünk megmenteni a nagydíjat. Régóta tárgyalunk már, de hogy végül megegyezünk-e Doningtonnal vagy Silverstone-nal, még nem tudom” – nyilatkozta Ecclstone a Timesnak.
Az F1 ura azt is elismeri, hogy a lehetséges új helyszínnek is a zsebébe kellene nyúlnia, hogy megfeleljen az igényeknek.
“Doningtonból azt ígérték, hogy megépítenek mindent, amit csak szeretnénk. Hogy tényleg van-e rá pénzük? Majd meglátjuk. De azt hiszem, még mindig több esélyük van összeszedni a pénzt, mint a BRDC-nek. A kormányzati támogatás nélkül a BRDC cselekvésképtelennek tűnik” – magyarázta Bernie.





