Ekkor küldi ugyanis pályára a csapat új autóját az esedékes barcelonai tesztsorozaton. A Force Indiánál természetesen előrelépést remélnek az idén, de csodát nem várnak.
“Nyilván, ha az első egy-két versenyen nem jutunk sokra, korai lenne ítéletet mondani. Európáig, Barcelonáig kell majd várni, akkortól mutatkozik majd meg az igazi teljesítményünk. Egy dolog azonban biztos, már korábban is világossá tettem: 2010-re, amikor az első Indiai Nagydíjat rendezik, már a dobogón kell állnunk” – mondta pár hete Mallya a versenyzők bemutatásán.
A veterán olasz, Giancarlo Fisichella is hasonlóan vélekedik a 2008-as kilátásokról:
“Az idény eleje nehéz lesz. Esélyeink a szezon közepétől lehetnek, amikor a munkánk előrébb viszi a csapatot. Ha keményen dolgozunk, előrébb léphetünk a top10 felé.”




