Nyilvánvaló, hogy Ron Dennisék meg vannak elégedve Hamiltonnal, aki egyébként már majdnem egy évtizede a McLaren protezsáltja.
“Fantasztikus, hogy a McLaren 2012-ig meghosszabbította a szerződésemet! Bár a tavalyi volt az első évem a csapattal a Forma-1-ben, már 1998 óta kapcsolatban állok a McLarennel és a Mercedes-Benzzel, és úgy érzem, hogy pályafutásom végéig is elvezetnék náluk” – mondta Hamilton a bejelentés után.
“A legmegfelelőbb csapatnál vagyok ahhoz, hogy futamgyőzelmekért küzdjek, és hogy mind az egyéni, mind a konstruktőri címet megszerezzük. Számos kihívással kell majd megküzdenünk, de száz százalékig biztos vagyok benne, hogy a legjobb helyen vagyok. Az első kihívások 2008-ban következnek.”




