Az FIA elnöke, Max Mosley egy friss interjúban elmondta, hogy a McLaren a legalaposabb vizsgálatra készülhet, mielőtt a Motorsport Világtanács decemberben dönt a wokingiak jövő évi autójáról.
“A Ferrari-anyagok a főtervező [Mike Coughlan] birtokában voltak a 2008-as autó tervezésének idején. A nehézség abban áll, hogy olyan McLaren-alkatrészt nem fogunk találni, amit a Ferrarinál terveztek, ellenben ötleteket találhatunk. A technológiának és a motorsportnak ezen a szintjén, ha a tervező kap egy ötletet, akkor annak felhasználásával olyan alkatrészt készíthet, amely akár egyáltalán nem is hasonlít az eredetire. Az ötleteket fogjuk kutatni” – magyarázta Mosley.
“Nem lesz könnyű találni valamit. Azonban lesznek olyan forrásaink, amelyek segíthetnek ebben. A vizsgálat alapos lesz, külső szakértők bevonásával is biztosítjuk, hogy a McLareneken ne lehessen semmi a Ferrari szellemi tulajdonából”
Ha vizsgálat eredményt hoz, a wokingi csapat nem számíthat arra, hogy egy ejnye-bejnyével megússza:
“Ha nyomát találjuk a Ferrarinak, meg kell fontolni a jogi lépéseket. Nem feltétlenül kerülnek kizárásra, valószínűbb a pontlevonás” – latolgatta az elnök.
Mosley szerint a kémügy nem ártott nagyon a sport népszerűségének, sőt!
“A 2007-es idény egészében véve nagyon poztív volt. A színfalak mögötti ügyek minket, az érintetteket talán aggasztottak, de a nagyközönség körében azonban még növelték is az érdeklődést” – értékelt a BBC-nek Mosley.





